Budapesti hétköznapok
Jobbik-féle névmágia, avagy elsüllyedés előtti kapálózás

Az egykor „jobb időket látott” szélsőséges Magyar Gárda gründoló párt a Jobbik az utóbbi évtizedes zuhanórepülése újabb állomására érkezett.
Gondolkodás helyett
A párt új vezetői élükön Adorján Béla elnökkel, ahelyett, hogy egy komoly feldolgozó és értékelő munka után, amely végén megfejthették volna eljelentéktelenedésük okait és ennek a tudásnak a bírtokában megtervezhették volna a visszakapaszkodást, inkább nevet váltottak.
Nesze semmi fogd meg jól
„A Jobbik pénteken megtartotta a 34. kongresszusát, melyen a küldöttek megszavazták a párt korábbi nevéhez való visszatérését, ezzel kifejezve azon szándékukat, hogy legfontosabb célunk, és közösségünk egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet.Az, hogy újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat, azt jelenti, hogy a konzervatív értékrendre alapozva, az alapvető emberi méltóság megteremtését tekintjük feladatunknak minden magyar ember számára. A Jobbik régi-új nevével szeretnénk jelezni, hogy a társadalmunkat érintő valós problémák, azok felkarolása és képviselete a legfontosabb pártunk tagsága számára. Mozgalmi jelleggel, alulról építkezve politizálunk újra, az emberekkel szövetségben, közösen megoldást keresve a problémáikra.”
A közleményből jól látszik, hogy a vezetésnek fogalma sincs merre vezet a gödörből a kilábalás útja, egyelőre időt akarnak nyerni, de a mozgás látszatával.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek