Kerítésen innen
Juhász Hajnalka: a DK-nak az fáj, hogy nem a párt van kormányon
Juhász Hajnalka (KDNP) kifejtette: nem látszatintézkedésekről van szó, hanem szakmai dialógusról a kormány és az Európai Bizottság között, a bizottság szakmai elvárásainak felelnek meg ezzel a javaslattal.
Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés összevont vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés.
Előterjesztő: az Európai Bizottsággal való megállapodást szolgálja a javaslat
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára ismertette: a kormány a kondicionalitási mechanizmus során az Európai Bizottságnak tett vállalások megvalósítására és végrehajtására törekszik. Ennek érdekében már eddig is több javaslatot terjesztett a Ház elé. Ezek sorába illeszkedik a törvényjavaslat, amely meghatározza az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság működésére vonatkozó szabályokat.
A törvényjavaslat alapján a jelenleg az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó főigazgatóság a továbbiakban autonóm államigazgatási szerv lesz. A főigazgatóság feladatainak ellátásában funkcionálisan és szakmailag teljesen független, feladatkörében más személy vagy szerv által nem utasítható – mondta az államtitkár.
A törvényjavaslat rögzíti a főigazgatóságot vezető főigazgató kinevezésére vonatkozó szabályokat, a főigazgatói megbízatás megszűnésének szabályait, illetve a főigazgató feladatkörét, a vele, valamint a főigazgató-helyettessel szemben fennálló összeférhetetlenségi okokat és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségükkel kapcsolatos szabályokat – sorolta.
Répássy Róbert elmondta, emellett a törvényjavaslat kiegészíti a büntetőeljárásról szóló törvény új, vádkorrekciós eljárásának részletszabályait, megteremtve a lehetőséget, hogy az Integritás Hatóság a nyomozati eljárásban felülbírálati indítványt, illetve ismételt felülbírálati indítványt nyújtson be.
A törvényjavaslat ezenkívül tovább erősíti a már létrehozott központi információs közadatnyilvántartási felület által biztosított közadatnyilvánosságot azzal, hogy a felületen való közzététel kötelezettsége a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével a költségvetési szervek teljes körét lefedi.
Fidesz: a módosítások a kompromisszumos megoldásokat ültetik át a magyar jogrendszerbe
Kis János, a Fidesz vezérszónoka hangsúlyozta, Magyarország az elmúlt egy évben folyamatosan tárgyalt az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy a magyar emberek, intézmények és vállalatok hozzájussanak a nekik járó uniós forrásokhoz. Magyarország 17 vállalást tett és jelenleg is intenzív párbeszéd zajlik Brüsszellel – tette hozzá.
A javaslatban található módosítások az Európai Bizottsággal kialakított kompromisszumos megoldásokat ültetik át a magyar jogrendszerbe – közölte.
Az indítvány öt fő területet érint, egyebek között tartalmazza az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságra vonatkozó új törvényt, illetve az új vádkorrekciós eljárás büntetőeljárásban foglalt szabályainak módosítását. A javaslat ezek mellett foglalkozik a központi információs közadatnyilvántartásra, a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságra, valamint az Integritás Hatóságra vonatkozó szabályok pontosításával.
Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság a módosítás értelmében autonóm államigazgatási szerv lesz. Hozzátette, hogy az Integritás Hatóságra vonatkozó módosítások pedig egyértelműsítik, hogy a szervezet befolyásolástól mentesen köteles ellátni feladatát.
Magyarország elkötelezett az Európai Unió alapértékei iránt, amelyeket minden tagállam a magáénak vall – foglalta össze véleményét a vezérszónok.
DK: a kormánynak nincsen hitele ezen a területen
Sebián-Petrovszki László (DK) azt mondta, hogy egy olyan törvényjavaslatról vitatkoznak, aminek a kormány által deklarált célja az lenne, hogy kevesebb legyen a korrupció, kevesebb legyen az uniós forrásokat érintő lopás. Azonban egy olyan kormány kéri a javaslat megtárgyalását és elfogadását, ami az elmúlt 12 évben „mindenféle csatolt részeivel, hozzá közelálló vállalkozóhálózattal, oligarchákkal és kliensekkel ellopta az uniós források jelentős részét” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Most pedig belefutottak abba, hogy az EU ezt megelégelte, ezért „valamiféle látszatmegoldást próbál a kormány kiizzadni magából”, hogy visszamehessen Brüsszelbe és jöjjenek megint uniós pénzek – állította a képviselő.
A kormánynak nincsen hitele ezen a területen – jelentette ki.
KDNP: szakmai dialógus eredménye a javaslat
Juhász Hajnalka (KDNP) kifejtette: nem látszatintézkedésekről van szó, hanem szakmai dialógusról a kormány és az Európai Bizottság között, a bizottság szakmai elvárásainak felelnek meg ezzel a javaslattal. A DK-nak az fáj, hogy nem a párt van kormányon, és most is támadja a kormányt, amely minden erejével azon volt az elmúlt hónapokban, hogy megegyezzen a bizottsággal – jelentette ki.
Kiemelte: az a fő kérdés, hogy segíteni akarnak-e a magyaroknak, hozzá akarnak-e járulni ahhoz, hogy Magyarország megkapja az uniós pénzeket vagy sem.
Közölte: a javaslat legfontosabb eleme, hogy az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság autonóm államigazgatási szervként folytatja a működését.
A javaslat a kormány konstruktív és megegyezésre fókuszáló hozzáállását bizonyítja – közölte.
Hangsúlyozta: a kormánynak a magyarok érdeke számít a legjobban, márpedig a magyaroknak az a legfontosabb, hogy hozzáférjenek az őket megillető támogatásokhoz, ezért a KDNP támogatja a javaslatot.
(MTI)
Deutsch Tamás: az Európai Parlament Magyarország gyalázásával múlatja az időt
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat