Banánköztársaság
Juszt László: emlékeztetem a “kötelest”, hogy az igazi élet a parlamenten kívül van

Kövér László a parlament nyitónapján bebizonyította, hogy a nyári szünetet nem arra használta, hogy felnőjön megválasztott közszolga-beosztásához. Maradt aki volt és mi fizetjük tovább rendületlenül.

Kövér „szellemi fejesugrása”
„Ha bárkinek, bármilyen kétsége is volt Kövér László hosszú, évek óta fennálló mentális problémáival kapcsolatban az az elmúlt 24 órában meggyőződhetett arról, hogy valóban ideje lenne visszavonulnia nem csak a politikától, de a közélettől is”
– kezdte bejegyzését Juszt László.
„Történt, hogy Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője megemlékezett a parlament mai ülésén Karsai Dánielről. A felszólalása végén arra kérte a képviselőket, hogy egyperces, néma felállással emlékezzenek meg Karsai Dánielről, aminek mindenki eleget is tett. Ezután azonban köteles Kövér László házelnök ragadta magához a szót, és közölte:
“ami most történt, az egy olyan ízléstelen provokáció volt, amit felhasznált egy tragikusan elhunyt embert halálában arra, hogy politikai propagandát fejtsen ki, egyébként a halál kultúrája mellett. Ezt mindazon képviselőtársaim nevében visszautasítom, akik az élet kultúrájának az oldalán szeretnének maradni.”
A mondat abszolút illeszkedett a Fidesz korábbi reakciójához,
amikor minden képviselőjük – s persze a keresztények is – néhány hónapja egyszerűen átnéztek a parlamentbe látogató Karsai Dánielen.
Köteles Kövér a másik szellemi halálugrását az Info rádióban mutatta be:
“Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el.”
Ezzel Orbán Balázs mondataira célzott. Szerinte
“megszűntek azok az idők – ha egyáltalán volt valaha ilyen –, amikor értelmesen lehetett beszélni a politikában olyan kérdésekről, amelyek bonyolultabb összefüggésben érthetőek meg. Az elmúlt évtizedekben az értelmiség eltűnt.”
Ha a parlamentben ülőkre nézek, akkor megfontolandó ez utóbbi mondat igazságtartalma.
De emlékeztetem a “kötelest”, hogy az igazi élet a parlamenten kívül van.”
…és még valami….
„Bár Gyurcsány adja a következő jegyzet apropóját, nem róla, hanem köteles Kövér László, házmesterről szól. Köteles nem képes megérteni, felfogni a szerepe adta jogokat és kötelességeket. Ugyanis, nem vonhatta volna meg a szót Gyurcsánytól – ezt mondja a jog. És nem oktathatta volna ki, mint egy viceházmester – ezt pedig az intelligencia, és a jólneveltség. (De ez utóbbiakról az ő esetében beszélni felesleges.)
2013-ban többször is eljátszotta ugyanezt Szanyi Tibor, akkori MSZP-s képviselővel szemben, aki kőkeményen osztotta ki a kormányt, s az illetékes minisztert a trafik osztogatás ügyében. Szanyi – akit egyébként Karsai Dániel (!!!) ügyvéd képviselt – a Strasbourgi bíróságon pert nyert a Magyar Állam ellen azért, mert Kövér cenzúrázta az interpellációját.
A bírósági ítélet kimondja, hogy
az interpelláció politikai beszéd, amelyet az Egyezmény 10. cikke minden kétséget kizáróan véd, mely tényt a Kormány alapvetően el is ismert. S mert a képviselő véleménynyilvánítási jogának gyakorlásába való beavatkozás megtörtént, a Strasbourgi Bíróság összesen 3.100 euró megfizetésére ítélte a Magyar Államot.
A Bíróság az ítéletben hangsúlyozta, hogy
a véleménynyilvánítás szabadsága éppen az emberek megválasztott képviselői esetében különösen fontos!
Ha valaki még egy ilyen súlyú bírósági ítéletből sem érti meg, hogy mi a feladata, mit tehet, vagy nem tehet – „visszaesőként” követi el ugyanazokat a törvénysértéseket, – azzal mit lehet tenni?”
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája