Connect with us

Banánköztársaság

Juszt-matek az év 45. hetében: az Unio Bírósági ítélete szerint 126.200.000.000 forint a befizetendő bírság összege

Juszt László: pusztán a miniszterelnök miatt az ország bukott -az év végéig- 270 millió eurót, azaz 112 milliárd ötven millió forintot
Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább az év 45. hete fontosnak vélt kérdéseit olvashatják tollából.

„Ismét eltelt egy hét,

így az év 44. hetében az Unio Bírósági ítélete szerint 80 milliárd + – napi 400 millió, azaz – 46,2 milliárdra – összesen majd 126.200.000.000 forintra – nőtt a befizetendő bírság összege.

Ugyan Orbán azt mondta, hogy a külföldi nagyvállalatok, illetve a bankok különadójából fizeti meg ezt, de ez soha nem volt igaz. Ugyanis a nagyvállalatok, a bankok nyereségét is mi adjuk össze. Egy igazi riporter – nem egy mikrofonállvány! – ezeket a kérdéseket tenné fel pénteken reggel, a közrádiónak csúfolt Fidesz szócsőben Tiborc apósának.

  • Ön azt állította, hogy a bankok nem fogják átterhelni a különadóikat a kuncsaftokra, mert ezt a kormány megakadályozza. Ehhez képest a héten az OTP már megtette, s a többi bank is követi. Ennyit ér az Önök szava?
  • Folytatva a gondolatot: Önök a szokásos gyávaságukkal nem merik felvállalni a kellemetlen döntéseket, s megpróbálják másra kenni. Egy egyszerű hasonlat. Ön ismeri azt a mondást, hogy nem sz…runk a kútba csak a kávájára, ha valaki belöki az nem a mi hibánk…
  • Miért hazudta, hogy még nem volt ekkora politikai rendezvény Magyarországon, mint az EPK találkozó? 1994-ben az EBESZ találkozón 54 ország legfelsőbb vezetői voltak jelen. 2006-ban pedig 56 ország képviseltette magát a forradalom 50. évfordulóján. Rosszul érzi magát, ha nem hazudhat?

Kiegészítés-pontosítás

Orbán Viktor vasárnap Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményeként jellemezte az EPK találkozót. Ahogyan azt megszokhattuk megint hazudott az önfényezés nagymestere.

(Mi ez a találkozó? Az EPK meglehetősen új formáció, amit a francia elnök 2022 májusában javasolt, azzal a szándékkal, hogy lehetővé tegye a közös alapértékeket valló országok együttműködését. /Hol vannak közös alapértékek Magyarország mai vezetése és Európa között???/Döntéseket nem hoz, de egy plusz terep arra, hogy asztalhoz üljenek az európai országok. Az alapítás dátuma elválaszthatatlan Oroszország Ukrajna elleni agressziójának kezdetéttől.)

Miért állítom, hogy Orbán megint – már-már megszokásból – hazudik?

  • Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) olyan összeurópai biztonsági szervezet, amelynek hatósugara Vancouvertől Vlagyivosztokig terjed. Az észak-amerikaiak és az oroszok is tagjai. Az együttműködésben 54 (!!!) állam vesz részt. 1994. decemberében Budapesten tartotta ülését, amelyen nem csak az Unio tagjai voltak itt.
  • Még egy példa: 2006. október 23-án – a forradalom 50. évfordulóján, – 56 kormány- és államfői delegáció érkezett Budapestre és vett részt a megemlékezéseken. A Fidesz és Orbán Viktor nem.
    Ez az ember tényleg sportot űz abból, hogy mindenkit hülyének néz.” 

A kérdéssor folytatása

  • „Mennyibe került a Puskás stadion felkészítése erre a két napos rendezvényre? Ne mondja, hogy nem volt más helyszín Pesten? És esetleg Hatvanpusztán?
  • Meddig fogja még kormányrendeletekkel, százmilliárdokkal kitömni a vejét?
  • Most sem értem, hogy miért volt fontos a jövő évi költségvetés benyújtásával megvárni az amerikai elnökválasztást?
  • Különösképpen érdekelne, hogy milyen alapon hiszik azt, hogy a ma 405 forintos euró jövőre 397,5 forint lesz? Csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden józan közgazdász jövőre legalább 410-420 forint közötti eurót vár. Szóval a benyújtott költségvetést akár ki is dobhatják…”

Ehhez képest…

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Szerző