Connect with us

Sport

Kajak-kenu Eb: öt újabb magyar aranyérem Münchenben

Megosztás

A magyar kajak-kenu válogatott 14 érmet, 7 aranyat, 4 ezüstöt és 3 bronzot szerzett a vasárnap véget ért müncheni multisport Eb keretében megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Pupp Noémi
Megosztás

Vasárnap Münchenben tovább folytatódott a magyar aranyéremeső. Előbb öt magyar lány szerzett három első helyet, majd Európa-bajnok lett a Nádas Bence, Kopasz Bálint egység 500 méteren, végül aranyéremmel zárta szereplését Kőhalmi Emese 5000 méteren.

A dobogós helyek közül öt – 2-2-1 eloszlásban – olimpiai számban született

A zárónap első felében olyan számok fináléit rendezték meg, amelyek nem szerepelnek az olimpia műsorán. A szombati vihar elvonultával ezúttal már napsütésben, 20-22 fokos hőmérsékletben és viszonylagos szélcsendben kezdődhettek meg a küzdelmek.

Az egy nappal korábban K-2 500-on Fojt Sárával negyedik Pupp Noémit most K-1 1000 méteren szólították a rajthoz. Az Atomerőmű SE 24 éves kajakosa a visszafogottabb rajt után fokozatosan zárkózott fel az élbolyba olyannyira, hogy 600 méternél a vezetést is átvette. A hajrában aztán hárman is szorongatták, de sikerült megőriznie előnyét, így magyar arannyal kezdődött a nap.

Pupp Noémi: Nagyon jónak éreztem a pályámat, bár kicsit beragadtam a rajtban

“A közepe az szerintem patika volt, és a végére aztán szerencsére akkora előnyt tudtam összeszedni, hogy bár jött a lengyel lány, nem tudott megfogni. Egyébként az eredményhirdetés előtt azt mondta nekem, hogy én lettem a második, így csak akkor hittem el, hogy győztem, amikor az ő országát mondták be a második helyre. Még nem sikerült beszélnem a testvéremmel (Pupp Réka, olimpiai ötödik dzsúdós), mert éppen most utazik haza a japán edzőtáborból, de ha valaki, akkor ő tudja, hogy ez mit jelent. Mindig mindenben egymás mellett állunk, úgyhogy ez az ő érme is. Tőle láttam, tanultam, hogy milyen sportembernek lenni.”

Női C-2 200 méteren a szombaton az 500 méteres olimpiai számban ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka duó két hete legjobb európaiként zárt harmadikként a vb-n, így most esélye volt egy jobb helyezésre. Ennek megfelelően is versenyzett, a németekkel és leginkább a spanyolokkal volt csatában az aranyéremért, és ha csak öt századmásodperces előnnyel is, de elsőként haladt át a célvonalon. 

Bragato Giada és Nagy Bianka
Bragato Giada (b) és Nagy Bianka a dobogón, miután megnyerték a női kenu kettes 200 méteres döntőjét a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Bragato Giada

“Én semmit sem láttam a befutónál, csak egyszerre hallottam négy dudát, nem tudtam, melyik a miénk. Aztán Bianka szólt, hogy a kivetítőn minket írtak ki elsőnek, akkor már mertem örülni. Friss páros a miénk, de azt érzem, hogy pályáról pályára jobbak vagyunk, ez a döntőben is kijött.”  

Nagy Bianka

“A befutó után én is izgultam, de az volt a megérzésem, hogy mi nyertünk. Jól jött ki az utolsó húzásunk, és a rajtunk sem volt rossz, pedig az a gyenge pontunk. Sikerült fejlődnünk, előrelépnünk, és remélem, hogy jövőre az olimpiai távon is tudunk majd nyerni.”

Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a szám friss világbajnokaként szállhatott vízre a női K-2 200 méter döntőjében, és ennek megfelelően is teljesített. Már a rajtból a magyarok jöttek ki elsőként, és az ott megszerzett előnyüket még tovább is növelték a célig, a riválisok végig csak a hátukat nézhették. A magyar duó így két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett ebben a számban. 

Lucz Anna és Kiss Blanka
Az aranyérmes Kiss Blanka (b) és Lucz Anna, a női kajak kettes 200 méteres versenyének eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiss Blanka

“Nagyon boldog vagyok, hogy a világbajnokság után az Európa-bajnokságot is sikerült megnyernünk. Maximálisan elégedett vagyok a párosunkkal. Nem feltétlenül jöttünk jó pályát, de ez nem számít, ha nyerünk.” 

Lucz Anna

“Nagyjából végig éreztem, hogy valahol elöl vagyunk, nem nagyon nézelődtem, csak próbáltam nyomni, ahogy tudom. Amikor beértünk, akkor látta Blanka, hogy megvan.”

A nők “királyszámában”, K-1 500 méteren az UTE 19 éves kajakosa, az egy nappal korábban Kőhalmi Emesével 1000 méteren első Rendessy Eszter próbálkozott azok után, hogy két hete, a vb-n hetedik lett. Most sem kezdett túl jól, de aztán féltávnál már az éllovas lengyel Anna Pulawska mögött lapátolt, 300 méternél pedig úgy tűnt, rövid időre a vezetést is átvette. A hajrához érve mások is – így a címvédő dán Emma Jörgensen – bekapcsolódtak az érmekért folyó harcba, és bár Rendessy fáradni látszott, kitartott a célig, s ennek ezüstérem lett a jutalma. Pulawska nyert, Jörgensen lett a harmadik.    

Rendessy Eszter
Rendessy Eszter a dobogón, miután második lett a női kajak egyes 500 méteres döntőjében. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Rendessy Eszter

„Nehezen találom a szavakat, egyelőre el sem hiszem, hogy sikerült ezüstérmet szereznem, és nagyon örülök. Érzékeltem, hogy egész jó helyen lehetek, éreztem, hogy a mellettem lévő horvát lány előtt vagyok. De nem nagyon nézelődtem, az utolsó ötvenen már nem tudom, hogy mi vitt be, ott már csak a célt néztem, és azon voltam, hogy valahogy érjek be.” 

Nádas Bence és Kopasz Bálint friss világbajnokként érkeztek Münchenbe, és most is a győzelem volt a céljuk. A futam aztán eleinte nem úgy nézett ki, hogy ez sikerülni fog nekik, a németek ugyanis nagyon bekezdtek, a magyarok féltávnál csupán a negyedik helyen lapátoltak.

A táv második felében azonban Kopaszék megmutatták, hogy mit tudnak, miközben a lelátó közönsége már a hazai egységet látta elsőként a célban, méterről méterre jöttek fel, az utolsó húsz-harminc méteren már az ő hajójuk orra volt előrébb, és végül ledolgozva egyhajós hátrányukat a vb után ismét parádés győzelmet arattak.

Nádas Bence és Kopasz Bálint
Nádas Bence (b) és Kopasz Bálint a férfi kajak kettes 500 méteres versenyének eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kopasz Bálint

„Ezen a távon nagyon egyszerre mozognak a versenyzők, így jellemző a szoros csata. A németek nagyon magabiztosan mentek egészen 400 méterig, de mi nem ijedtünk meg, előre megbeszéltük, hogy nem hagyjuk magunkat kizökkenteni, hiszen ebben a versenyben az utolsó 50-100 méter a legfontosabb. Mi meg is indítottuk a hajót, ahogy kell.”

Nádas Bence

„Amit előre elképzeltem, hogy a többi hajó hogyan fog mozogni, az be is vált, a németek kamikaze taktikával indultak. Gyakorlatilag ugyanazt a pályát csináltuk, mint két hete, Kanadában. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni Bálinttal, így a versenyekre mindig kijön a jó forma.”  

A leghosszabb táv versenyeit eredetileg szombaton bonyolították volna le, de a vihar közbeszólt és a férfi kenusok döntője után félbeszakították a küzdelmeket, majd a fennmaradó három számot az utolsó napra halasztották.

Kőhalmi Emese
Az aranyérmes Kőhalmi Emese a női kajak egyes 5000 méteres versenyének eredményhirdetésén a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kőhalmi Emese taktikusan versenyzett, végig az élbolyban haladt, majd a célegyenesben lehajrázta riválisait.

“Ez egy nagyon jó verseny volt, sokkal jobban esett, mint a világbajnokság, ami a futások miatt elég kemény volt. Próbáltam egy jó rajt után iramból jönni tovább, aztán a végén egy finist csinálni. Ez sikerült. Nem örültem, hogy tegnap elmaradt a versenyünk, jobb lett volna mára mindenen túl lenni, de az eredményemet nem befolyásolta”

– nyilatkozott a 20 éves kajakos.

Hüttner Csaba: maximálisan elégedettek lehetünk

A magyar kajak-kenu válogatott 14 érmet, 7 aranyat, 4 ezüstöt és 3 bronzot szerzett a vasárnap véget ért müncheni multisport Eb keretében megrendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány értékelésében úgy fogalmazott: maximálisan elégedettek lehetnek, mert azokat a számokat, amelyeket a két héttel korábbi kanadai világbajnokságon megnyertek, ezúttal is sikerült megnyerni.

„Mellé nyertünk még hármat és az olimpiai számokban is előreléptünk az érmek és a pontszerzések szempontjából is. Az idei világversenyeken a tavalyi hat olimpiai bajnokunkból öt nem versenyzett, ezzel együtt ez a fiatal csapat a vb-n és az Eb-n is meg tudta nyerni a pontversenyt, az Eb-n az éremtáblázat élén végzett, ez nagyon nagy dolog”

– mondta a szakember.

Kiemelte, hogy a női kajak szakág az olimpiai számokban is előrelépett, de természetesen várják vissza azokat a rutinos versenyzőket, akik az idei szezont különböző okok miatt kihagyták. 

„Ha visszajönnek a tapasztalt versenyzők és még tanítják a fiatalokat, akkor hatalmas eredményeket tudunk majd elérni.”

Hüttner szerint férfi kajakban Magyarország visszakerült a térképre a négyeseknél – a vb-11. hely után ezúttal negyedik lett a csapat -, s ez nagyon fontos a jövő évi olimpiai kvalifikáció szempontjából. A kapitány ismét kiemelte a K-1 1000 és Nádas Bencével K-2 500 méteren győztes Kopasz Bálintot, aki a vb után az Eb-n is duplázott a két ötkarikás számban. 

„Ez sporttörténelmi tett. Ilyen profi versenyzővel nagyon ritkán  találkozik az ember.”

Hüttner Csaba szerint a két világversenyről összesen négy érmet hazahozó Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros idén nagyon sokat fejlődött, évről évre előrelép, s reméli, hogy a jövőben versenyben lesz a győzelemért. 

A szövetségi kapitány többször elmondta, hogy az ideit egy próbaévnek szánja a 2023-as kvalifikációs világbajnokság előtt.

„Nem dőlhetünk hátra, a mezőny láthatóan nagyon erős. Tervet kell készítenünk arra, hogy akár az eredményesség rovására is, de jövőre megszerezzük a maximális számú kvótát. Sok versenyzőnk van, aki eredményes lehet az ötkarikás játékokon, s a lebonyolítástól függően sok friss emberre is lesz szükségünk Párizsban”

– mondta Hüttner Csaba.

Gyulay Zsolt: Münchenben fel lehet mérni a párizsi esélyeket

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint remek ötkarikás erőfelmérő is egyben a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság.

„Ez egy félidőben lévő Eb, ahol fel lehet mérni az esélyeket a párizsi játékokra” – jelentette ki az M1 aktuális csatornán vasárnap a MOB vezetője.

„Természetesen figyelemmel kísértem a kajak-kenus eseményeket, úgy láttam, hogy nehéz a mezőny annak ellenére, hogy most volt a világbajnokság, ezzel együtt a fiatalok nagyon jól helytálltak. Ezt egyébként nemcsak kajak-kenura értem, tegnap kinn voltunk a tornán is, ahol a magyar csapat remekül szerepelt, mint ahogy az atlétáink is.”

A kajakosként olimpiai bajnok sportdiplomata kitért a két aranyat nyert Kopasz Bálintra:

„Szerencsénk van, hogy van egy ilyen elkötelezett, alázatos kajakosunk, aki az olimpiai bajnoki cím után is tovább halad a saját útján, és nem enged meg magának lazításokat. Azt gondolom, hogy Bálint formája kitart Párizsig”

– vélekedett Gyulay Zsolt, hozzátéve, a négyes alakul, és bár a németek elég jók, a magyaroknak arra kell törekedniük, hogy a négyes stabil legyen, mert az meghatározza egy kajakos nemzet erejét.

Forrás: MKKSZ / MTI

VK – SPORT

Kiss Péter Pál arany-, Varga Katalin bronzérmes a kajak-kenu pályán

Kopasz Bálint arany-, a női kenupáros ezüstérmes

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük