Connect with us

Banánköztársaság

Kanyarban előztünk, ahogy szoktunk, míg a horvátok –szegények- elpepecseltek az euróval

Megosztás

Na, végre! Eddig sokan attól tartottunk, hogy kaput, finitó, nekünk végképp meszeltek. Merthogy, ha a menetrendszerű buszból a teljesen lüke – tán sosem volt normális – sofőr kilopja a motort, a kanyarban kiköti a féket, odaláncolja magát a kormányhoz és a szakadékban zuhantunkba azt üvöltözi rengő tokával, hogy mindezt értünk teszi, és dőljünk hátra nyugodtan, mert ez nem más, mint romantikus út a csillagokba, az az álmoskönyv szerint kínos véget tud csak érni.

Abban – ebben – a sztoriban nincs „B” opció

Bármit is fuvolázik a puttóra gyúrt, mára kissé viseltes messiásunk, ott szigorúan a beton következik. Kanyarban előztünk, ahogy szoktunk, míg a horvátok – szegények – elpepecseltek az euróval, addig nálunk a karmelitában élesítették a csodafegyvert és végre kikerültek a vármegye táblák. Mindenhova. Ezt hozta a mi jézuskánk.

Kövesse híreinket a Google-n!

Szép ajándék. Megérte az elmúlt 12 év

Hajdú-Bihar VÁRMEGYE! Nebazmán! Itt döglünk meg, a gázt a másik baromtól HÚSSZOROS ÁRON veszi a félkegyelmű, a benzin nálunk a legdrágább, húst már csak peep-showban látnak a népek, mert amúgy megfizethetetlen, a Debreceni Egyetemet életben tartó fizetős külföldi diákok fogvacogva jelentkeznek át a világ normális felére, mert – joggal – nem hajlandóak vagyonokat kifizetni azért, hogy fűtetlen előadókban fagyjanak keményre, sokan már tehéntartáson gondolkoznak, mert az istállóban úgy fűt, mint egy radiátor, a szárított tehénsz@r meg kitűnően ég, ha pedig az orbáni kemény forintunkat megmutatjuk, hát külföldön kiröhögnek, idehaza meg sírva fakadnak a népek, erre ez meg vármegye táblákkal szórakozik!

De, no problem!

A diliházban festés volt, végre kikerültek a vármegye táblák. Megmenekültünk. Aki mást mond, az nemzetáruló…vagy egyszerűen csak normális, ami Orbán szép új világában, a beton felé közeledve maga a nemzetárulás.

Forrás

Friss híreink!

Szerző