Connect with us

Kerítésen túl

Kaptunk egy levelet: Annexió

Megosztás

Az annexió, vagyis a formálisan hivatalos birtokbavétel még nem valósult meg  (többek közt emiatt vehetett részt úgymond külső félként a különféle egyeztető tárgyalásokon Oroszország diplomáciája).

annexió
Megosztás

Az annexió, vagyis a formálisan hivatalos birtokbavétel még nem valósult meg  (többek közt emiatt vehetett részt úgymond külső félként a különféle egyeztető tárgyalásokon Oroszország diplomáciája). Mindez viszont igen hamar megváltozhat! Vlagyimír Putyin eddig elégedetten dörzsölheti a markát, hisz falfehéren ledermedt közönsége pont úgy viselkedik, amiként azt  kiszámolta-írja levelezőnk.

Putyin a manipulatív tömegpszichózisra épít

A pánszlávizmus eme önfelkent bajnokának ugyan mi érdeke fűződne a saját szláv népe elleni nyílt és totálisan kiterjedt háborúhoz? Semmi! Burkoltan   mégis lassan egy évtizede dúl gondos „takaréklángon” az a háború, mely önmagában legalább annyira eszköz, mint cél, s Putyinék (a világ cinkos hümmögése közepette) mindeddig következetesen óvakodtak annak nyílt meghirdetésétől.

Miért is változtatnának most?

Természetesen észszerűen feltételezhető az eddigi intenzitásnak megfelelő „hibrid harcok” áthelyeződése egy vékonyabb sávban, illetve elszórtan, több irányból, ám totális lerohanást kizártnak tartok. Szerintem a fő cél továbbra is Ukrajna folyamatos nyomás alatt tartása,  Amúgyis tudhatjuk: az oroszok jellemzően nem „megszállni”, hanem „felszabadítani” szeretnek. Az aktuális események épp ezt hivatottak előkészíteni.

A médiában egymásra licitálva pedzegetett „egész pályás letámadással” (invázióval) szemben mennyivel inkább feltételezhető, a Kreml csegáncs bajnokától megismert cselvetésekkel, az ukrán társadalom egységének bomlasztásával, elszeparálásával, egyes csoportjainak egymás ellen fordításával, gyűlölet szításával (például a zsidó származását nyíltan felvállaló Zelenszkíj elleni hangolással, oligarcha érdekkörök csalogatásával) célt érni a birodalmi ábrándokmegvalósításának útján?

Vajon mennyire stabil Ukrajna?

Vajon mennyire lehet nehéz a „felforgatás mesterének” a jól bevált módszerekkel bomlasztani a társadalmi rendet? Érzésem szerint sokkalta könnyebb dolga lesz, mint általában gondolnánk. Ezt a folyamatot igencsak felgyorsíthatja a NATO  gyáva kapitulációja – az évek óta hitegetett bővítés egyértelmű feladása -,mely egy szempillantás alatt irányíthatja a Kreml ölelésébe az ukránokat! Hisz amint eluralkodik egy általános társadalmi csalódottság az ukránok között, annak nyomán széles körű legitimitást nyerhetnek olyan tendenciák, melyek az eddigi „senki földje” státusz véres valóságával szemben egy keleti birodalmiság biztonságának ígéretét preferálhatják. S ennek nyomán – Ukrajna orosz „pacifikálásával” – már többek közt a magyarok vehetik át eddigi hányattatott szerepüket.

Ez utóbbi szempont alapján olyan komplex megközelítés prognosztizálható, a láthatóan elaludt, önmaga által is félrevezetett nyugatiak közönye alatt gondosan továbbfejlesztett hibrid háborús technika szintjén,  melynek pillanatnyilag fontos eleme a már de facto birtokolt területek hivatalos (nyilvános) annexiója. Ezen lépést vélem a mostani események kitűzött céljának. Minden további döntés és esemény ennek előkészítéseként, támogatásaként funkcionál.

Minél nagyobbat szakítana az annexióval Putyin, minél nagyobbá terebélyesedik az uradalma, annál hamarabb köszönhet be a végzete (feltételezhetőnek vélek eféle forgatókönyveket is a helyzet kezelésére alkalmazott stratégiák mögött) – ám annak romjain már egy még félelmetesebb fenevad születhet.

Szerző: Tóth Zoltán

Kapcsolódó

annexió

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük