Budapesti hétköznapok
Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. határidőn belül intézkedett a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeiért fizetendő vételár 25 százalékát kitevő első részlet, vagyis 12,7 milliárd forint megfizetéséről – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-t.
Következik a birtokba kerülés…
Karácsony Gergely főpolgármester Facebookján olvasható:
12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké.
Karácsony jelezte, hogy a tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, ehhez pedig kell még legalább két hónap.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Eddig jó….
A BKM Zrt. elővásárlási jogát gyakorolva 2025. március 10-ével lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe, ettől számítva 10 munkanapja volt az összeg átutalására. A Ptk. és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult e jogát akként gyakorolhatja, hogy az adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra, valamint valamennyi egyéb körülményre vonatkozó kitételt
– írta közleményében a tárca. A terület birtokbavételének további feltétele az ingatlanok használati megosztását szabályozó szerződés megkötése a MÁV Zrt.-vel, amelyre a feleknek 60 nap áll rendelkezésére. A fővárosnak ezt követően meg kell szüntetnie a Rákosrendezőn uralkodó áldatlan állapotokat, a BKM Zrt.-nek pedig meg kell oldania annak a 300 ezer köbméternyi hulladéknak az elszállítását, amely súlyosan veszélyezteti az itt élők egészségét és biztonságát, továbbá akadályozza Budapest egyik legértékesebb területének hasznosítását és fejlesztését – emelte ki a minisztérium.
Mindenki a saját szemetét…
Utóbbi még lehet konfliktus forrása, ugyanis a fővárosi közgyűlés az előző ülésén kimondta, hogy a területen található, be nem azonosítható eredetű, kommunális hulladékot a főváros maga viszi el, de abban az esetben, ahol beazonosítható kihez tartozik az évtizedek alatt felhalmozódott szemét (ilyen a vasúti talpfáknál és a leégett Budapest Sportcsarnok törmelékénél az állam), magának a szennyezőnek kell kifizetnie a szemét elszállítását és a kármentesítést. A közlemény szerint a területen tervezett jövőbeli fejlesztések megvalósítása érdekében a Budapest Közművek Zrt.-nek lehetősége van egyedi jogalkotási és szabályozási igényeit jelezni a magyar állam felé.
Ezekről a BKM Zrt. és az Építési és Közlekedési Minisztérium – akárcsak az állam által teljesítendő infrastruktúrafejlesztések tartalmáról, részleteiről és ütemezéséről – további egyedi megállapodásokat köteles kötni a szerződéskötéstől számított hat hónapon belül. Megállapodás hiányában a feleket elállási jog illeti meg – jelezték a közleményben.
A szerződéses konstrukció értelmében a második vételárrészlet megfizetésére abban az esetben köteles a fővárosi vállalat, ha a fenti megállapodások szerinti szabályozási változások hatályba léptek, az ingatlanokon nincs folyamatban peres eljárás, illetve ha a szükséges telekalakítások megvalósultak. Az utolsó vételárrészlet megfizetése az állami infrastruktúra-beruházások megvalósítását követően, de legkésőbb 2039. március 25-ig esedékes – írta az NGM.
Szentkirályi ott segít, ahol….
Szentkirályi Alexandra visszalépett Fidesz-főpolgármester jelölt, jelenlegi frakcióvezető közösségi oldalán ezt írta persze kizárólag a budapestiek érdekében:
„Az ár közel 13 milliárd forintos első részletének kifizetésével megkezdődött Rákosrendező megvásárlása. Azonban Rákosrendező vételárának fedezete és a szükséges kármentesítés összege nem szerepel a főváros idei költségvetésében. Ezért szükséges a költségvetés módosítása. Ezért javasoljuk, hogy a főpolgármester gondoskodjon a költségvetés módosításáról és azt terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.”
Szerző
Friss
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz