Ez a nap
Karácsony lelép a parlamentből!

Az önkormányzati választásokra és zuglói polgármesteri munkájára szeretne koncentrálni Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, ezért hétfőn benyújtja az országgyűlési mandátumáról szóló lemondását, helyét Kocsis-Cake Olivio pártigazgató veszi át.
Karácsony marad polgármester
A párt taggyűlése után tartott sajtótájékoztatón Karácsony Gergely két napirendi pontot emelt ki:
- idei országgyűlési választások tapasztalatairól és a további teendőkről tartott stratégiai vita
- a mandátumának átadása
A stratégiai vitában döntés még nem született, de továbbra is két célt tartanak fontosnak, meg kell újítani Magyarországon a baloldali politizálást, és szövetséget kell kötni azért, hogy az Orbán-kormányt leváltsák – tette hozzá a társelnök.
Kocsis-Cake Olivio
azt mondta, nagy örömmel készül a parlamenti munkára, és nagy erővel szeretné megvalósítani a Párbeszéd innovatív javaslatait. Hozzátette: az országgyűlési frakcióban esélyegyenlőséggel, szociális kérdésekkel, uniós témákkal és nemzetpolitikával is szívesen foglalkozik majd.
„A Párbeszéd szerintem a kovásza lehet annak, hogy a következő időben összehozzunk olyan ellenzéki együttműködést, amely alkalmas arra, hogy 2022-ben leváltsuk a kormányt, én ebben szeretnék dolgozni”
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta: a parlamenti frakció is a szociális demokrácia megteremtésén dolgozik majd, és meg szeretnék mutatni, hogy van olyan baloldali alternatíva a politikai palettán, amelyik képes az embereket az „elnyomásból” kihozni.
„nem a széthúzásban vagyunk érdekeltek, nem a kirekesztésben, nem a gyűlöletkeltésben, hanem a szolidaritásban, az összetartásban, a közös munkában és az együttműködésben.”
Szerző
Friss
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…