Connect with us

Budapesti hétköznapok

Nyugodtan menjen nézelődni a karácsonyi vásárba, mintha múzeum lenne – Étel-ital árlap-zanza mellékelve

Nyugodtan menjen nézelődni a karácsonyi vásárba, mintha múzeum lenne - Étel-ital árlap-zanza mellékelve
Megosztás

Sokak kedvelt időtöltése a karácsonyi vásárokban való bolyongás, -nem véletlenül írtuk így, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a portéka és az étek igencsak borsos áron kínálja magát- mely szenvedélyüknek teret engedve az árusok 2024-ben már péntek óta repesve várják Önt és a pénztárcáját.

Hogy ne a helyszínen hüledezzen…

Az Advent Bazilikán és a Vörösmarty Classic Xmas névre keresztelten ígérik, hogy idén is lesz egy étel 1600 forintért, gondolva a kisebb büdzsével vásárba indulókra is. Tavaly már kiderült, hogy még a bécsi vásár legdrágább étele is olcsóbb volt, mint a Vörösmarty téri grill hot dog, ezért a nyitás napján a Telex körbenézett, milyen árakkal találkozhat, aki kilázogat.

Advent Bazilika

A Bazilika előtti vásáron a nyitás után szinte minden üzemelt, a turistákat kedvesen szólongatták az árusok. Elég sok helyen lehet enni-inni, a választékkal sincs baj. De lássuk a lényeget, mi mennyi?

Alap vásári ételek:

  • Sima lángos – 2000 Ft
  • Sajtos-tejfölös lángos – 3100 Ft
  • Ragus, pörköltös, egyéb turbózott lángos – 4700 Ft
  • Sült kolbász, mustár, kenyér – 5200 Ft
  • Hurka – 3900 Ft
  • Alap hot dog – 5500 Ft
  • Cheddar sajtos hot dog – 6500 Ft

Egyéb ételek:

  • Csirkemell grillzöldséggel – 5900 Ft
  • Csülök pékné módra – 5900 Ft
  • BBQ oldalas – 6900 Ft
  • Töltött káposzta kolbásszal – 5500 Ft
  • Óriási bécsi zsemle – 6500 Ft
  • Pörkölt cipóban – 7300 Ft
  • Hagymás krumpli vagy rizs – 2500 Ft

Édességek:

  • Hagyományos nutellás őrségi lepény – 3500 Ft
  • Kürtős kalács – 2800 Ft
  • Málnás, pisztáciás, csokis kürtős kalács – 3300 Ft

Innivalók:

  • Forró tea (3 dl) – 1200 Ft
  • Forralt bor (3 dl) – 1450 Ft
  • Forró csoki (2 dl) – 1300 Ft
  • Sör (5 dl) – 1500 Ft
  • Üdítő (5 dl) – 1000 Ft
  • Ásványvíz (5 dl) – 800 Ft
  • Pálinka (4 cl) – 2600 Ft

Vörösmarty Classic Xmas

A Vörösmarty téren az egyik oldalon sorakoznak a kézműves árusok dolgai, ahol a szokásos felhozatallal találkoztunk: nemezsapka, fémdíszek, bőrdíszek, karácsonyi díszek, övek stb. A tér másik oldalán lehet enni-inni, itt egy órával a hivatalos nyitás után még eléggé összevissza álltak a dolgok. A legtöbb helyen még nem kerültek ki az ártáblák, ahol pedig igen, ott vagy egy A/4-es lapra zsúfolták rá a kínálatot 12-es betűmérettel, vagy diszkréten a bódé rejtett, oldalsó része felé rakták ki, mi mennyi. A következő árakról értesültünk – részben faggatózás után:

Alap vásári ételek:

  • Sima lángos – 2300 Ft
  • Füstölt sajtos-tejfölös lángos – 4500 Ft
  • Lazacos lángos, tejföl és sajt – 7000 Ft
  • Sült kolbász, mustár, kenyér – 5500 Ft
  • Hurka, mustár, kenyér – 5500 Ft
  • Rétes – 1500 Ft
  • Sült gesztenye (10 dkg) – 2500 Ft

Egyéb ételek:

  • Brassói – 5500 Ft
  • Csülök pékné módra – 6500 Ft
  • Gulyásleves cipóban – 5500 Ft
  • Pecsenye kacsa, parázs krumpli, lilakáposzta – 7500 Ft
  • kenyér – 300 Ft

Innivalók:

  • Forró tea (3 dl) – 1200 Ft
  • Forralt bor (3 dl) – 1450 Ft
  • Forró csoki (2 dl) – 1300 Ft
  • Sör (5 dl) – 1500 Ft
  • Üdítő (5 dl) – 1000 Ft
  • Ásványvíz (5 dl) – 800 Ft
  • Pálinka (4 cl) – 2600 Ft

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

 

Programok, nyitvatartás

A Szent István téren keramikusok, bőrdíszművesek, ötvösök pakolták ki termékeiket, meg lehet nézni egy betlehemi jászolt és egy monumentális adventi koszorút, lesz adventi gyertyagyújtás, illetve minden délután 17:30-tól a bazilika homlokzatán fényfestésen legeltethetjük a szemünket, utána pedig koncerteket hallgathatunk.

Az Advent Bazilika január elsejéig tart nyitva, 11-től este 10-ig, péntek-szombaton 11-ig, ez karácsonykor és újévkor változik csak.

A Vörösmarty téren egy monumentális karácsonyfát állítottak fel, itt is vannak kézműves kiállítók, a plusz az ingyenes kisvasút (nem AZ a kisvasút).

Ez a vásár is 11-kor nyit, de korábban, este 9-kor zár, péntek-szombaton 10-kor, ez karácsonykor és újévkor változik. A kisvasút hétköznap 2-től este 8-ig, hétvégén 11-től este 8-ig köröz majd a téren.

Kieg….

A portál cikke után a Vörösmarty téri vásár szervezői azt írták, hogy

„a kínálatban szereplő ételek árszínvonalát a piac határozza meg, amelyről viszont elmondható, hogy a tavalyi évhez képest az ételek közel 90 százalékának változatlan az ára, és akad jópár olyan étel is, amelyeknek 5-9 százalékkal csökkent az ára. Összességében pedig a teljes kínálatban mindössze 1,45 százalékos árnövekedés mutatható ki, amely bőven elmarad az inflációtól.”

Szerző