Connect with us

Tech - Tudomány

Karikó Katalinról nyílt kiállítás a Szegedi Tudományegyetemen

Megosztás

A pandémia megfékezésében kulcsszerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalin tanulmányait és tudományos elismeréseit bemutató kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanulmányi és információs központjában csütörtökön.

Megosztás

A pandémia megfékezésében kulcsszerepet játszó mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalin tanulmányait és tudományos elismeréseit bemutató kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanulmányi és információs központjában csütörtökön.

Az elmúlt két évben száznál is több tudományos elismerést elnyerő Karikó Katalin a kiállítás megnyitóján elmondta, a díjak különösen nem inspirálják, negyven évig nem kapott, „mégis nagyon jól elvolt”, vidáman dolgozott, mert kísérletei sikerültek

A tárlat a többek között azért is hasznos, mert látogatói hallhatnak arról, mennyiféle tudományos elismerés létezik, hiszen a legtöbben egyetlen egyet ismernek. De az nem szerepel a bemutatottak között – célzott a Nobel-díjra a kutató.

Karikó Katalin elmondta, kapott kifejezetten nők vagy bevándorlók számára alapított elismerést, de elnyerte a legrégebbi amerikai tudományos elismerést, a kétszáz éves múltra visszatekintő John Scott-díjat is, amelynek korábbi díjazottjai között szerepel Marie Curie, Thomas Edison, Nikola Tesla vagy Guglielmo Marconi.

Bár jelenleg nem nagyon jut ideje kutatói munkára, mégis fontosnak tartja, hogy személyesen legyen jelen az elismerések átadásán, mert ilyenkor legalább a tudományra irányul a figyelem – mondta az SZTE kutatóprofesszora.

Karikó Katalin hangsúlyozta a sajtó felelősségét, szavai szerint az újságíróknak izgalmas cikket kellene írniuk a kutatóról és arról, mi történik a tudomány világában. Mint mondta, a járvány időszaka bizonyította, az emberek meg tudják tanulni az olyan kifejezéseket, mint az mRNS vagy a PCR-teszt, de nem ismerik, hogy az általuk akár naponta szedett, életüket megmentő gyógyszer kifejlesztéshez milyen kutatás vezetett és az kinek az érdeme. Ugyanakkor a kutatóknak is komoly a felelősségük, dolgozniuk kell azon, hogy közérthetően fogalmazzanak.

Karikó Katalin
Szabó Gábor és Karikó Katalin. Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

„Fontos lenne, hogy a gyerekek már az általános iskolában is saját maguk végezzenek kísérleteket. Az sem probléma, ha egy kísérlet nem sikerül, hiszen abból is lehet tanulni ”

– közölte.

A január végéig látható kiállításon Karikó Katalin több személyes tárgya látható, legfontosabb kitüntetéseit pedig a díjátadókon készült sajtó- és műtárgyfotók mutatják be. A megnyitón a kutató számos számos személyes tárgyát adta át az egyetemnek, így növényszervezettani rajzait, szerves kémia jegyzeteit, dolgozatait és egy, az egykori Fáklya moziba szóló jegyet 1976-ból.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a látogatók megismerhetik, hogy a szegedi egyetem egykori hallgatója milyen tudományos pályát futott be. Szavai szerint ez a pálya bizonyítja, akinek elég tehetsége, kitartása és szorgalma van, nagyon messzire eljuthat.

Nagy Gyula, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója közölte, ha valaki szeretné megismerni a kor egyik leghíresebb kutatója, Karikó Katalin életútját, azt a legteljesebb formában az intézmény virtuális kiállításán teheti meg. A tárlat magyar, angol és német nyelven érhető el, és már készül a francia változat is.

(MTI)

Karikó Katalin kapja a Szegedért Alapítvány idei fődíját

Szerző