Kerítésen innen
Karsai Dániel levelet kapott Sulyoktól: köztársasági elnöki kegyelem nincs
A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel azt kérte az államfőtől, amikor az május közepén meglátogatta, hogy nyilvánosan nyilatkozzon arról: elnöki kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket. Az államfő levélben válaszolt erre, és elzárkózott attól, hogy ilyen nyilatkozatot tegyen – olvasható Karsai Facebook-oldalán.
K. Endrének igen….
„A köztársasági elnök szerint ez a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét. A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. Végezetül, az elnök úr szerint egy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét”
– idézi az államfő érvelésének legfontosabb pontjait Karsai (a teljes levél ezen a linken olvasható).
„Alaptörvénybe ütköző elítélést a köztársasági elnök megsemmisíthet”
Karsai Dániel ehhez annyit fűzött hozzá: már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezetőtől érdemi választ kapott, ugyanakkor
„az elnök úr álláspontjával nem értek egyet, de azt légből kapottnak nevezni nem lehet”.
Karsai szerint egy ilyen nyilatkozat megtétele nem vonná el a kegyelem egyedi jellegét, mert minden ügyet önállóan lehetne és kell vizsgálni. Szerinte nem megfelelő érv az Országgyűlés és a bíróságok hatáskör elvonása sem,
„ugyanis Alaptörvénybe ütköző elítélést a köztársasági elnök megsemmisíthet”.
Karsai az államfői elutasítás után most a strasbourgi bíróság tíz nap múlva esedékes ítéletében bízhat. Még tavaly szeptemberben fordult az az Emberi Jogok Európai Bíróságához, miután bő egy évvel korábban, 2022 augusztusában ALS betegséggel diagnosztizálták.
„Az ALS – Stephen Hawking legendás fizikus is ilyen betegségben szenvedett – úgynevezett moto-neuron betegség. Az orvostudomány számára ismeretlen okból az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, emiatt az izmok is, mely teljes lebénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal kell végigélni”
– írta a perindítást bejelentő posztjában.
Az azóta eltelt több mint hét hónapban
több sorstársa csatlakozott a beadványához, amiben azt kérte, hogy maga dönthessen az élete végéről. Az aktív életvégi döntések ugyanis most nem legálisak Magyarországon.
A magyar kormány azt kérte a strasbourgi bíróságtól, hogy Karsai keresetét nyilvánítsa elfogadhatatlannak, a fideszes képviselők szó nélkül elmentek mellette, Gulyás Gergely miniszter jobbulást kívánt a gyógyíthatatlan beteg férfinak.
Karsai Dániel ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogász tavaly szeptemberben állt a nyilvánosság elé, hogy a teljes bénuláshoz, majd lassú halálhoz vezető betegség hatásainak bemutatásával elérje, hogy Magyarországon legalizálják az aktív eutanáziát. Így a gyógyíthatatlan emberek dönthetnének úgy, hogy a haláluk meggyorsítását kérik.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat