Kerítésen innen
Pintér: „egyetlen beteg gyermek sem marad ellátatlanul” – Egy tényleg nem, hiszen Szegeden hét hete gyakorlatilag nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás

Gyakorlatilag hét hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Azóta szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyermeket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak. Van, akit mentővel visznek, de előfordul, hogy a szülő saját gépkocsival vág neki 175 vagy 225 kilométeres útnak – értesült a Népszava.

Több mint 200 tervezett műtét maradt el, és 40-50 akut beteget küldtek tovább
Eredetileg négy napos ellátási szünetről volt szó a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozatában, ami alatt a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti klinikáját visszaköltöztethetik a korábbi helyére. Ám miután az NNGYK szembesült azokkal a körülményekkel, amelyek között a műtő ott korábban üzemelt, ezúttal már nem volt hajlandó ehhez az engedélyt megadni.
Szép tervek uniós pénzből és mindez „kormány-nyelvre” fordítva
Az eredeti tervek szerint az uniós pályázati forrásból új, 28 ágyas gyermeksebészeti osztályt alakítottak volna ki, három kiemelt műtővel.
Sokáig azonban nem történt semmi, s közben a forrás is 1,9 milliárdra csökkent.
Az új összeghez új tervek készültek, de az építkezés csak nem kezdődött el. A gyermeksebészeti klinika mintegy 50 munkatársa gyakorlatilag egy évig dolgozott az orr-fül-gégészeti klinika kölcsön helyiségeiben, míg április elején arról értesítették őket, hogy egy tisztasági festés után a hónap közepén visszaköltöznek az eredeti, régi épületbe, a korábbi helyükre.

2024, Magyarország
Az 1960-as években épült, körülbelül 60 négyzetméteres régi műtőben egy légtérben, párhuzamosan két műtőasztalon zajlott az ellátás. Az egy évvel ezelőtti kiköltözéssel e műtőnek a korábbi szakhatósági engedélye is érvényét veszítette.
A visszaköltözéssel a műtő megnyitásához új engedélyre lett szükség, csakhogy a tisztasági festésen és a padozat újra burkolásán kívül lényegi fejlesztés nem történt. Így a műtő nem felelt meg se az uniós, se a hazai normáknak. Ezért az NNGYK megtagadta a működtetési engedély kiadását és hiánypótlást írt elő. Úgy tudjuk, a feltételek között volt például
a műtő sterillevegő-rendszerének kialakítása is, mivel eddig a szellőztetés is egyszerű ablaknyitással történt.
Amíg az NNGYK feltételeinek nem tudnak eleget tenni, addig ott műteni sem lehet. A Magyar Orvosi Kamara is jelezte a Belügyminisztériumnak, hogy segítsen megoldani a centrumhoz tartozó három megyényi gyermek-traumatológiai és sebészeti ellátási problémát. A jelzés nyomán az NNGYK és a belügyminisztérium képviselői ellátogattak a klinikai központba, ám miután az NNGYK képviselője továbbra sem találta elfogadhatónak a műtő állapotát, nem adta ki a használatbavételi engedélyt. Így mind a tervezett műtétre szorulókat, mind az akut betegeket továbbra is távoli kórházakba irányítják.
Friss
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval