Kiemelt hírek
Katonák az utcákon, nem túlzás ez egy kicsit?
Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán szerda este bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az ország városaiban.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.
Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok – jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője
Benkő Tibor elmondta: néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék.
Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort.
Kérdésre válaszolva azt mondta, mivel az infokommunikáció fenntartása is feladataik közé tartozik, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap is érintett lehet.
Eddig 140 vállalatot választottak ki,
de mint megjegyezte: ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia.
Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött – közölte.
Azt mondta: az irányítócsoportok – melyben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek – nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.
Kiemelte: a honvédelmi irányítócsoportok feladata kettős: a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.
A honvédelmi miniszter azt is bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Azt mondta: az országot honvédelmi szempontból hét járőrkörzetre osztották, ahol a katonák megjelennek. Elsősorban azokon a településeken kell nagyobb katonai jelenlétre számítani, ahol most is van katonai alakulat – közölte.
(MTI)
Szerző
10 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
A kurva anyád
2020.03.19 07:18 at 07:18
Milyen katonai puccsról pofázol buzi? Az ilyen faszszopó oldalakat most kellene betiltani a gecibe, a legjobb alkalom, most derül ki, melyik portál egy szarházi szenzációhajhász nyomorult gecik gyülekezete.
Sponga józsef
2020.03.19 07:18 at 07:18
Ez egy baromság
Marta Brash
2020.03.19 07:27 at 07:27
Draga Kinyo ur! Ha mar az ujsagirasra adta a fejet, legalabb a fogalmakkal legyen tisztaba: a katonai puccs azt jelenti, hogy az orszag hadserege a regnalo kormany ELLEN lep fel, es ha kell, eroszakkal veszi at tole az uralmat! (Ez az orsegvaltas rendszeres az afrikai allamokban, nehany kozep-amerikai banankoztarsasagban, es hat erdogannal is megprobaltak). Amit a benko ur csinal, az a puhos focista EGYSZEMELYES DONTESE, es mezei MILITARIZACIONAK hivjak, vagyis amikor a kormany KAROLTVE tancol egyutt az altala jolfizetett katonasaggal. Tehat tessek szives picit atnezni a tortenelem tananyagot, 5 perc alatt eveket okosodhat….:)
Gyugyu
2020.03.19 07:33 at 07:33
Mi a picsát fog az alezredes elvtárs meg 8-10 baka csinálni a Telekomnál?
Gyugyu
2020.03.19 07:35 at 07:35
Szép neved van. Kultúra jeszty. Hát igen. Vannak még idióták Kipcsakisztánban.
Gyugyu
2020.03.19 07:36 at 07:36
Hát igen. Vannak még idióták Kipcsakisztánban.
Kissné Ágas
2020.03.19 07:44 at 07:44
Csak azert nem irom hogy egy allat vagy, mert nem bantom meg oket. Ilyen mocsok szaju senkihazi remelem nincs sok.
Csak egy senki
2020.03.19 09:38 at 09:38
Ez a cikk kimeríti a pánikkeltés fogalmát. btk 338
Gerencsér Gábor
2020.03.19 10:53 at 10:53
Megnyugszik a kicsi fidesznyik, puccs egyébként is akkor lenne,, ha a katonák a FÉREG viktorkád ellen irányulnának, de ezek még mindig csupán seggnyaló szolgák.
Endre Varsanyi
2020.03.19 11:36 at 11:36
Elnézést, de ezzel nagyon mellé lőttél. Ez a cikk információ közlés. Még vélemény sincs mellette. Ráadásul helytálló. Az ok, hogy miért lépte meg a kormány ezt a lépést, számunkra érthetetlen és az is marad, mert nem tájékoztattak mint ahogy soha semmiről nem szoktak érdemben. Nincs rá ok, hogy miért nem tették meg ezt ebben az esetben, hisz nincs háborús helyzet. Mindegy, ez a nép ezt már úgyis megszokta, lenyeli ahogy mindent. Egyszerűen kizárt, hogy megzavarná az országot ha már ezrek vírushordozók lennének (a jelenlegi adatok alapján ez már megtörtént) és százak halnának meg a kormány késlekedése miatt. Kizárt. Ugyanúgy megválasztanák őket. Még az is lehet, hogy 2/3-al 🙂