Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást.
Fagyasztott húsok alá rejtve mintegy 1200 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a NAV munkatársai Hegyeshalomnál egy román sofőr hűtőkocsijában – közölte a Nemzeti Adó- és...
A belga vámhivatal lefoglalt egy húsvéti csokinyuszikkal teli csomagot, mert mint kiderült az árú drog-nyuszikat rejtett
A rendőrség a gyerek halála körül idegenkezűségre utaló jeleket talált sajtóértesülések szerint már nyomozást indított a gyanúsítottak ellen.
Egy régi mondás szerint tolvajtól lopni nehéz, annál talán csak a börtönbő lehet nehezebb, három tolvajnak azonban még ez sem jelentett gondot.
A vármegyei nyomozók befejezték annak a rablási ügynek a felderítését, aminek szálai egészen Németországig nyúltak, mivel oda menekült a rabló, akit most haza hozott az INTERPOL. ...
Ahogy arról korábban beszámoltunk, április 2-án gyilkosság történt Csornán. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást folytat egy 21 éves debreceni férfival szemben, és...
Családtagok jelentették be, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a csornai vállalkozóval. Rendőrök törték rá az ajtót. Megölték.
Ahogy arról mi is beszámoltunk a hétvégén komoly TEK akcióval őrizetbe vettek egy miskolci 17 éves diákot, külföldi terrorelhárítási központok figyelmeztető jelzése alapján.