Kerítésen innen
Kemény NAV-razzia várható – fókuszban a katások!
A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) szabályai a visszaélések elkerülése érdekében a közelmúltban módosultak. A döntés előjele annak, hogy Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben kiemelt figyelmet fog fordítani a bújtatott munkaviszony elleni harcra – írta a penzcentrum.hu.
Jobban jár, aki önként vall….
Jelentős bírósági gyakorlata van annak, mely feltételek esetén minősül a megbízás munkaviszonynak. Ha a cég partnerei között vannak katás vállalkozók, mindenképpen érdemes lesz ezeket az együttműködéseket szakemberrel áttekinteni. Jobb ugyanis az ilyen kockázatokat még az adóhatóság megérkezése előtt feltárni
– véli dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi iroda adóperes jogásza.
Amennyiben az adóhatóság megállapítja, hogy az adott megbízás valójában bújtatott munkaviszonynak számít,
akkor az jelentős szankciókkal jár mind a megbízott, mind a megbízó cég számára. Ebben az esetben a foglalkoztató ráadásul jelentős bírságra is számíthat. A NAV a múltbeli tevékenységet visszamenőleg is vizsgálni fogja, ami kiemelt adókockázattal járhat a kiterjedt katás alvállalkozói körrel rendelkező cégek számára.
Az online adatszolgáltatás és az összesen egymillió forint fölötti katás kifizetések jelentési kötelezettsége révén az adóhatóság célzottan választhatja ki az érintettek körét.
Ők szóltak….
A katát érintő változások segítségével a Pénzügyminisztérium fel kíván lépni a munkavállalók leplezett foglalkoztatása ellen. A minisztérium kezdeményezése elsősorban az önkéntes jogkövetést segítheti elő, azonban ezzel párhuzamosan fokozódó vizsgálatokra is számíthatnak az érintettek.
Szerző
Friss
- Antifasiszták vonultak a várba a szélsőjobbosok ellen a Kitörés napján
- Vitályos Eszter kormányszóvivő szerint a Direkt36 filmje merénylet, olyan, akár a Fico és a Trump elleni
- Orbán a Puskástól nyúlt idézettel nyitott: “a madridiak rendesek, önzetlen, jó haverok, és ami a legfontosabb, szeretik a focit”
- Na de ‘felsőtízezer’, ‘nemzeti” dolog ez? Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők
- Forr a világ körülöttünk, tüntetések Szlovákiában Fico, Szerbiában Vučić ellen – és Magyaroroszág?
- Bécs, Budapest, Rákosrendező – Mini Dubaj helyett 15 perces város
- Szijjártó Péter Rogántól, ‘Zelenszkij bárdolatlanságáig’
- Itt a hétvége, ezt üzenik a csillagok
- Sulyok köztársasági elnökünk 16 embertől megvonta az állampolgárságot, majd utánajárt, miért fontosak a gyökerek
- Lattmann Tamás: már egy gagyi franchise kávézót is ünnepelni kell? Ekkora a córesz, NERtársak?