Kerítésen túl
Kemény üzenet az EU-ból Orbánnak: az Európai Uniót nem használhatják úgy, mint egy ATM-et
Sokadik kemény üzenet érkezet az Európai Parlamentből Orbán Viktor és kormánya részére.
Az ukrajnai konfliktus valószínűleg nem fog lezárulni a 2024 második felében esedékes magyar EU-elnökség alatt – vélekedik az Európai Parlamentben szerdán bemutatandó, a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos kemény üzenetnek is beillő jelentés.
Kemény üzenetek sora
A képviselők aggodalmukat hangoztatták az Európai Unió Tanácsának jövő júliusban kezdődő soros magyar elnökségével kapcsolatban.
Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti uniós parlamenti képviselő elmondta: véleménye szerint a legutolsó, ősszel megszavazott állásfoglalásuk óta nem történt Magyarországon előrelépés a jogállamiság terén, sőt áprilisban a magyar parlament megszavazta a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényt,
„ami lehetővé tenné az olyan polgárok elleni feljelentést, akik nem értenek egyet a kormány narratívájával vagy az alkotmánnyal”. (…) ezt a jogszabályt, amint a gyermekvédelmi törvénynek nevezett LMBTI-ellenes törvény bevezetését is a putyini törvények inspirálták”.
Hozzátette, hogy a panasztörvény egy részét visszavonta a magyar parlament, azonban ez volt a kiindulópontja annak az ötletnek, hogy legyen egy Magyarországgal kapcsolatos új EP-határozat. Delbos-Corfield aggodalmát fejezte ki amiatt a folyamatban lévő jogalkotás miatt,
„amely megfosztaná a tanárokat a sztrájkjogtól, és ellenőrzés alá vonná őket és a diákokat”.
Hangsúlyozta: mivel Magyarországon a helyzet nem javul többek között az igazságszolgáltatás terén sem, az Európai Bizottságnak fent kell tartania a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztását.
Magyarország uniós elnökségével kapcsolatban elmondta, sok aggályt vet fel az, hogy Magyarország elnöklése az új európai parlamenti és európai bizottsági mandátum megkezdésével esik egybe.
„Ez lesz az a soros elnökség, amely alatt az EP a biztosi meghallgatásokat fogja végezni, és elkezdjük megtervezni, mi legyen az Európai Unió útja a következő öt évben. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez az az elnökség, amely alatt valószínűleg az ukrajnai konfliktus nem fog lezárulni. Ebben a témában erős hangokat hallunk Magyarországról. Vajon kit fog meghívni ez az elnökség, és milyen hivatalos missziókat indít majd az EU nevében?”
magyarázta.
Hozzátette, arról is értesültek, hogy a Tanácsban néhányan valóban nagyon aggódnak a magyar elnökség miatt, ami szerinte nagyon jó hír, mert most már nem lehet félretenni a témát.
„Most már nekünk kell kitalálni, hogy mit tehetünk az ügyben, mivel az uniós szerződések vonatkozó részei nem adnak túl sok támpontot. Még az általam megkérdezett szakértők sem nagyon tudják, hogy mit lehet tenni. Tehát ezt nekünk kell majd kitalálni, ahogy azt tettük a 7-es cikkely szerinti eljárásokkal kapcsolatban is az első naptól kezdve”
– hangsúlyozta.
„Magyarország már nem demokrácia”
Thijs Reuten holland munkáspárti EP-képviselő szerint a Tanácsnak be kell látnia, hogy
„Magyarország már nem demokrácia. (…)A Tanácsnak fel kell fognia annak a komolyságát, hogy hiába hajt végre reformokat Magyarország az uniós források feloldásának érdekében, ez csupán minimális erőfeszítés a részükről, ami bármikor vissza is fordítható. (…) Orbán Viktor miniszterelnök káros hatást gyakorol az uniós külpolitikára.”
Orbán Viktor fontos, Ukrajna támogatásával kapcsolatos döntéseket vétóz meg, ami árt az EU hitelességének, és véleménye szerint a helyzet csak romlana, ha Magyarország lenne a Tanács elnöke.
Továbbá szerinte fennáll annak a veszélye, hogy
„Orbán Viktor saját politikáját „beleerőltetné” az uniós elnökségbe, ami egyértelműen nem egy elnökséget betöltő ország feladata. (…)Úgy gondolom tehát, hogy már túl vagyunk a figyelmeztetés pillanatán, sürgetjük a Tanácsot, hogy cselekedjen”
– húzta alá.
Problémás a magyar elnökség is
Sophie in ‘t Veld holland liberális EP-képviselő kemény üzenete amiatt fejezte ki aggályait, hogy az Európai Bizottság tárgyal Magyarországgal a felfüggesztett uniós forrásokról.
„Johannes Hahn költségvetési biztos elfelejti, hogy itt nem költségvetési feltételrendszerről, hanem jogállamisági feltételrendszerről van szó. Ezért akartuk, hogy a szerdán megszavazandó állásfoglalás emlékeztetőül szolgáljon számára, de időközben felmerült a magyar elnökség problémája is”
– jelentette ki. Mint mondta, erről egyértelműen a Tanácsnak kell döntenie,
„de kemény beszélgetést kellene folytatniuk a magyar miniszterelnökkel, és meggyőzni arról, hogy hagyja ki az elnökséget.”
Véleménye szerint amennyiben mégis sor kerül a magyar elnökségre, annak folyamán az Európai Parlamentnek előtérbe kellene helyeznie azokat a szereplőket, akiket Magyarországon elhallgattatnak, és minden magyar kormánypárti felszólaló mellé állítani kell egy függetlent is, aki a valós helyzetet világítja meg.
Malin Björk svéd baloldali EP-képviselő szerint gyengíti az EU-t, ha elnökségét „egy jogállamisági szempontból elszigetelt ország”, Magyarország vezeti.
„Úgy gondolom, anélkül, hogy Magyarország őszintén a demokratizálódás és a jogállamiság útjára lép, nem tarthatják meg az EU elnökségét, mert ez mindannyiunkra és a Magyarországon élő emberekre nézve is hátrányos lesz”
– hangsúlyozta.
A továbbiakban szóba kerültek még a felfüggesztett EU-s pénzek amelyeknek további visszatartását szorgalmazza a csoport,mondván tűrhetetlen, hogy Orbán Viktor csak mint egy ATM-et úgy használja az Európai Uniót.
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…