Kerítésen innen
Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
„Elkezd egy olyan ország talpra állni, amelyről azt hittem, hogy már minden eszközétől, mintájától, hangulatától, kedvétől meg van fosztva ahhoz, hogy talpra álljon, és nekünk a szemünk előtt zajlik ez a folyamat” – mondta Kéri László politikai elemző az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Árad az a bizonyos „TISZA” bel- és külföldön egyaránt
Kéri László politikai elemző az elmúlt időszakban számos Tisza-sziget rendezvényen vett részt mind belföldön, mind külföldön. Elmondása szerint a Tisza-szigetek önszerveződő közösségek, amelyek a párttól függetlenül alakultak ki:
„A szigetek elkezdődtek szerveződni tavaly nyáron már, és volt egy őszi hullám, és úgy látom, januártól van egy másik hullám.”
Az elemző szerint komoly kihívást jelent majd a Tisza pártnak, hogy miként tudja összehangolni ezeket az önálló kezdeményezéseket a választási kampánnyal.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A 3-as
A beszélgetés során Kéri három fő témakört vázolt fel, amelyek meghatározzák a jelenlegi politikai helyzetet.
- Az első a Trump hatalomra kerülésével megváltozott világpolitikai helyzet, amely alapvetően változtatta meg Magyarország nemzetközi pozícióját is. „Az a fajta, mi mindenkivel jóban vagyunk típusú politika látványosan kezd csődöt mondani” – fogalmazott.
- A második problémaként a magyar gazdaság stagnálását említette, amelynek jelei a növekedés hiánya, a beragadt infláció, a csökkenő ipari teljesítmény és beruházás, valamint a növekvő eladósodás és költségvetési hiány.
- A harmadik dimenzió a magyar társadalom hangulatának és a közügyekhez való viszonyának gyökeres megváltozása az elmúlt egy évben.
Kéri szerint a Tisza támogatottsága mára meghaladja a kormánypártét,
különösen erős a képzettebb rétegek, a középvárosi lakosság és a 40 év alattiak körében.
A Fidesz „fejjel a homokba”-stratégiája
A kormány reakcióiról szólva az elemző úgy látja, hogy a jelenlegi hatalom nem fogja fel külpolitikája kudarcát, továbbra is alaptalan ígéretekkel operál, miközben egyre keményebben lép fel az új politikai riválissal szemben:
„Eleinte csak lejáratni próbálta, aztán hazudozni próbálta. Most látom a lépésváltást két-három hete, hogy megpróbálja kriminalizálni. Tehát azt hiszik, hogyha Magyar Pétert kinyírják, akkor megoldódik a probléma. Nem értik, mint ahogy sokan nem értik, hogy ez az új jelenség már régen túl van Magyar Péteren.”
Kéri különösen hangsúlyozta, hogy a Tisza-szigetek rendezvényein tapasztalható társadalmi érdeklődés meglepően intenzív:
„Órákon keresztül faggatnak minket ezekről az alapvető összefüggésekről. A külpolitikai összefüggésekről, a makroökonómiai összefüggésekről, a pártstruktúra rejtelmeiről, jövőjéről, a választási rendszer titkairól.”
Az elemző szerint
„megváltozott az országban a problémaérzékelés, megváltozott a viszonyokról való tudás igényszintje, és megnőtt a magyarázatok iránti érdeklődés”.
Ez a lényeg!
Kéri szerint ez a változás és a társadalom aktivizálódása talán fontosabb, mint a választások kimenetele:
„Elkezd egy olyan ország talpra állni, amelyről azt hittem, hogy már minden eszközétől, mintájától, hangulatától, kedvétől meg van fosztva ahhoz, hogy talpra álljon, és nekünk a szemünk előtt zajlik ez a folyamat.”
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…