A köztudatban még ma is az él, hogy a strandokon május 1-jén kezdődik a szezon, ahogyan az évtizedeken át szokás volt. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a...
Jól megszívhatja -vagyis inkább mi, hiszen, ha pénzbüntetést kap a portál, azt ugye ki fizetné más, mint a „köz”- a Mandiner, mivel a Vidéki Prókátor szerint...
A kegyelmi botrány egy nem jelentéktelen mellékszála, hogy ma a kormánytöbbség – 140 igen, 43 nem szavazattal – megszavazta Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselő mentelmi jogának...
Az Országgyűlés 134 igen szavazat, 43 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta azt a törvényt, amely általános gazdasági együttműködés mellett a vitatott Rákosrendezői pályaudvar területén...
Már csak a gombnyomogató bátrakra vár a gránitszilárdságú alaptörvény aktuális módosítás-tervezete. Tizenharmadik alkalommal módosítja az Alaptörvényt a fideszes többségű kormány, rögtön három ötletet nyújtottak be a...
A HVG birtokában lévő „kiszivároghatott” dokumentum szerint 2020 végén született az a rendőrségi jelentés, amely Magyar Péter és Varga Judit volt igazságügyi miniszter heves veszekedéséről szól. A...
A Szabad Európa kiperelte az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit, és kiderült, hogy 15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek az, hogy a kormány kiszervezte a hazai gyorsforgalmiút-hálózat...
Az ellenzéki oldal két magányos bozótharcosa, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a frissen feltűnt csillag, Magyar Péter váratlanul példás tűzszünetet kötött. A képviselő bejelentése szerint...
A kormánypárti Civil Összefogás Fórum (CÖF) az amerikai Dead Kennedys punkzenekartól lopta az ellenzéket támadó plakátkampányának ötletét, amit az ikonikus banda nehezményezett is. Ezt nem tagadták,...