A Telex birtokába került egy néhol indulatos széljegyzetekkel tarkított lista is, amin mintegy nyolcvan, nagyrészt fővárosi fejlesztés lezárásáról döntött Lázár János jelenlegi építési és beruházási miniszter,...
A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye szerint a magyar miniszterelnök péntek reggeli Kossuth Rádiós nyilatkozatában a valós tényeket elfelejtette megemlíteni.
A németek először azt mondták, hogy sisakokat hajlandóak adni, mert ők nem akarnak élet kioltására alkalmas eszközöket küldeni. Ehhez képest most harckocsiknál tartunk és vadászrepülőkről beszélünk.
Matematikailag is ki lehetne fejezni a nyomásgyakorlást ránk. De “ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket”, hogy beleverjenek minket a háborúba - mondta többek között Orbán Viktor a...
Pár napja hangos a sajtó a hírtől, hogy félmillió forintért árulják az iskolai helyeket azoknak, akik nem mennek át az írásbeli felvételi vizsgán a budapesti Eötvös...
Orbán Viktor orcáján rinocérosz-bőrrel addig osztott-szorzott, hogy már nem zárkózik el a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a tagállamok számára rendelkezésre álló uniós hitel lehetőségétől, amit...
A múlt héten csaknem 24 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint
Az után, hogy Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján még leszólta, veszélyes és politikai értelemben a legdrágábbnak minősítve az európai uniós hitelt, a kormány most bejelentette mégis igényt...
Jogerősen két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán azt a nagykanizsai nőt, aki kádba akarta fojtani nyolcéves fiát, és a szüleit is...