Voks 2022
Ki mit akar letenni Debrecen asztalára, s eddig ki mit vett el erről az asztalról?
Nyilvános vitára hívta ki Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét keddi sajtótájékoztatóján a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség polgármesterjelöltje.
Vita – úriemberek módjára
Varga Zoltán hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a város közös dolgairól „úriemberek módjára”, nem előre egyeztetett kérdések alapján folytassanak vitát.
„Nézzük meg, ki mit akar letenni a város asztalára, miközben arra is kíváncsi vagyok, hogy eddig ki mit vett el erről az asztalról”
– fogalmazott.
A polgármesterjelölt felszólította Papp Lászlót, hogy valljon színt, álljon ki, és vitázzon, „ne legyen olyan gyáva, mint a főnökei”.
Varga Zoltán szerint a nyilvános vitát egy olyan civil szervezetnek kell megszerveznie, moderálnia, amelyik valamennyi politikai szervezettől képes egyenlő távolságot tartani. A vita megszervezésére a debreceni Kossuth Kört kéri fel, és bármilyen helyszínt elfogad, ahova a debreceni polgárok „különösebb ellenőrzés” nélkül bejuthatnak – mondta.
Törvénytelenül kihelyezett fideszes választási plakátok
Újságírói kérdésre válaszolva hozzáfűzte, a Papp László részvétele nélküli vitát értelmetlennek tartja, elfogadja ugyanakkor, ha a Kossuth Kör a vitába más jelölteket is szeretne bevonni.
Varga Zoltán azt is mondta, „a milliós kampányt folytató” Fidesz-KDNP Debrecenben törvénytelenül helyezte ki választási plakátjait a közvilágítási oszlopokra, dokumentuma van arról, hogy az E.ON és az ESMA Reklám Zrt. egyetlen politikai pártnak sem adott erre engedélyt. Az ellenzéki politikus az ügyben a választási bizottsághoz fordult. „Kíváncsian várom, hogy a választási bizottság hogyan próbálja kimosni a Fideszt ebből az egyértelműen törvénytelen helyzetből” – jegyezte meg.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását