Fucsovics Márton öt szettben legyőzte csütörtökön a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, így a legjobb 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 66....
2020. augusztus 29-én, nyolcvannégy éves korában elhunyt Tótfalusi István, József Attila- és Füst Milán-díjas író, költő, nyelvész, műfordító – többek közt Tolkien, Byron, Graves, Carroll, Vonnegut,...
Az én működésem alatt ez a legnagyobb szakmai krízis – ezt Mácsai Pál mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az Örkény Színház igazgatója szerint XXI....
Fischer Ivántól sok bölcsességet tanulhattunk már. A Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója most videóban mutatja be, hogyan kell „jól” viselni a maszkot. Íme! https://youtu.be/XFn_XNagTMo
Siralmas, de kijelenthető, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan a fidesz-közszolgák sportot űznek (miért pont ebből ne?) abból, hogy maszk nélkül paroláznak mindenfelé. A dolog nem lehet véletlen,...
Az még csak hagyján, ha valaki annyira titokzatos és kiismerhetetlen, hogy idő, energia kell ahhoz, hogy „megfejtsük Őket”. De, hogy vannak olyanok is, akik maguk előtt...
A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik bombagóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán. Marco Rossi hosszú idő után ismét kedvenc felállásában, azaz...
Karácsony Gergely főpolgármester úgy látja, hogy minél több koronavírustesztet kellene elvégezni Magyarországon, és a kormánynak át kellene gondolnia az ingyenes teszteléssel kapcsolatos eljárást. A főpolgármester csütörtökön...
Felavatták a kormányzati támogatással újjáépített zuglói zsinagógát szerdán Budapesten. A rekonstrukció azért vált szükségessé, mert 2016 októberében kiégett az épület. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és...