Ez a nap
Kilenc év a pécsi késelőnek
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kilenc év szabadságvesztésre ítélte keddi jogerős döntésével a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2015 júniusában megszúrt két embert egy szórakozóhely előtt a baranyai megyeszékhelyen.
Négyezer hatba szúrta áldozatát
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a bűncselekmény elkövetésekor tizenhét éves ökölvívó társaival Pécs belvárosában szórakozott, italozott, majd egy ismert szórakozóhely előtt minden előzmény nélkül bottal megütött egy járókelőt. Amikor egy másik ember ezt szóvá tette, a férfi négy társával rátámadt: többször megütötték, majd miután a földre került, többször megrúgták, később a földön fekvő férfi segítségére siető másik járókelőre is rátámadtak. A verekedés során a vádlott egy késsel négyszer hátba szúrta a földön fekvő sértettet, a segítségére siető férfit pedig hasba szúrta. A két férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az egyiknél maradandó fogyatékosság alakult ki. Mindkettőjük életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
Első és másodfok
Az elsőfokú bíróság a késelőt több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt bűnösnek találta és hét év tíz hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte. Társaival szemben csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyész a két embert súlyosan megsebesítő vádlott büntetésének súlyosítása iránt jelentett be fellebbezést, melyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott, így a Pécsi Ítélőtábla keddi másodfokú tárgyalásán a vádlott büntetését kilenc év szabadságvesztésre súlyosbította.
Szerző
Friss
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?