Kíméletlen gonoszság, a bukás előszobája – Talán mégis közeleg az Orbán-rezsim kiérdemelt bukása?

Talán mégis közelebb vagyunk az Orbán-rezsim ezerszer is kiérdemelt bukásához, mint azt gondolhatnánk. Legalábbis erre enged következtetni az a körülmény, hogy a hatalom döntéseinek egyre gyakrabban csak a kíméletlen gonoszság a magyarázata.

A hatalmi arrogancia csúcsán

Természetesen nem minden csupán irracionalitás, legalábbis a hatalom szempontjából: még az sem, ami a normális működést ellehetetleníti. Ha éppen az a cél…
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szétverése mintaszerűen tartalmazza azt a hatalmi arroganciát, azt a mindent uralni, birtokolni, bitorolni vagy megszüntetni vágyást, és azt a pőre gonoszságot, amely a rezsim jellemzője, s amely mára tönkretenni látszik – az oktatáshoz és egészségügyhöz hasonlóan – a teljes magyar kultúrát. Vagy legalábbis e kultúrának nemzetközileg számon tartott részét.

Vidnyánszky egy főúrnak álcázott talpas

Abban, ami történik, Vidnyánszky főszereplő ugyan, ám valójában csupán fölhasználják a nála is becstelenebb hatalmasok. Kielégithetetlen bosszúvágya, dédelgetett sértettsége kiszolgáltatottá teszi, és nincs már olyan aljasság, amelynek végrehajtására ne jelentkeznék. Nincs pozíció, amelyet ne gyűrne maga alá, miközben teljesíteni egyikben sem képes igazán. És persze gátlástalanul hazudik is, régóta: „Végig azt hittem, tudunk együtt dolgozni” – mondta, pedig komolyan nem hihette, hiszen nem tett érte semmit.
Nem vitatom: érhették őt valós sérelmek is. De olyanok, amelyekre „válaszul” hallgatókat nevezhetne bagázsnak, biztosan nem. Olyanok sem, amelyek megbocsáthatóvá tennék az Orbán-szerű zsidózást: azt, hogy a magyar színház- és filmművészet legjelentékenyebb személyiségeit „liberális hátterhatalmak” kiszolgálóinak nevezte.
Mikozben állítólagos együttműködési szándékáról fecseg, maga tette önmagát szalonképtelenné.

Napjainkban a hatalom elszabadulásának, megtébolyodásának idejét éljük

Egyáltalán: ha a hatalomban szemernyi jó szándék és tisztesség munkált volna, minden másképp, az egyetemmel közösen történt volna. De – és ez sajnálatosan, szégyenteljesen egyértelmű – a bosszúvágy, az uralni vágyás minden becsületes elképzelést, ha volt olyan egyáltalán, maga alá gyűrt.
A gátlástalan, fosztogató, bűnöző hatalom visszafordíthatatlan elfajulásának jele, hogy egyre több pszichopatára van szüksége – miközben maga is szociopatává, pszichopatává válik.
Napjainkban a hatalom elszabadulásának, megtébolyodásának idejét éljük. Ennek legfrissebb megnyilvánulása, melyet tényleg csak a kíméletlen gonoszság, az aszociális tendenciák eluralkodása tüneteként értékelhetünk, Iványi Gáborék és L.Ritók Nóráék állami sanyargatása. Olyanokra rontott rá a hatalom, akik minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, de eddig csak tűrésben volt részük. Az orbáni rezsim semmit sem visel el, ami autonóm, s aminek vezetői netán kritikusan viszonyulnak hozzá.
Nagyon szomorú, hogy ennek a hatalomnak a társadalomban, s éppen a megalázottak és megnyomorítottak körében jelentős támogatása van – de ez valahol érthető. Ami érthetetlen, megbocsáthatatlan: a haszonleső vagy csak gyáva értelmiség kussolása, netán kárörvendő kussolása.

Mit fognak csinálni „korunk hősei”, ha bukik az Orbán-rendszer..?

Miért nem szólal meg például a rektori konferencia a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében, a Szegedi Tudományegyetemmel kapcsolatos tervek dolgában..? Miért hiányzik az elemi szolidaritás is?
Mit fognak csinálni „korunk hősei”, ha bukik az Orbán-rendszer..?
Attól tartok, nem lesznek „földönfutók”

Éjjel elfoglalták a hallgatók az Színművészeti egyetemet, nem engedik be az új vezetést!