Kerítésen túl
Kína leggazdagabb asszonya négy nap alatt kétmilliárd dollárral lett gazdagabb
Sehol másutt nem nő olyan gyorsan a dollármilliárdosok száma és vagyona, mint a kommunista párt által vaskézzel vezetett Kínában. A nők sem maradnak ki a nagy gazdagodási hullámból.
A Mennyei Birodalom leggazdagabb asszonya mindössze 36 éves és Kína egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének a főrészvényese. Vagyis örökösnőről van szó: Jang Huj-jen asszony édesapja Kanton egyik vezető ingatlancégét irányította. Halála után lánya örökölte a vagyont, de az ifjú hölgy nem ült a babérjain. Ma ő a Country Garden Holding alelnöke. A cég most tette közzé adatait, melyek az optimista előrejelzéseket is meghaladták: az elmúlt évben az üzleti forgalmuk 550,8 milliárd jüan volt! Ez amerikai dollárban 85 milliárdot jelent.
A tőzsdén az év első négy kereskedési napján a részvények ára annyira felszökött, hogy Jang asszony 2,1 milliárd dollárral lett gazdagabb. Így most vitathatatlanul ő Kína leggazdagabb asszonya, akinek a férfiak előtt sem kell szégyenkeznie. A Bloomberg dollármilliárdos listáján ő az ötödik. Az első Jack Ma, az Alibaba alapítója és főrészvényese, a második Pony Ma, a Tencent ura. A Bloomberg dollármilliárdos listája szerint a kínaiak messze a leggyorsabb ütemben nyomulnak előre. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert a New York-i üzleti honlap a legális pénzekkel számol. Márpedig Kínában a fekete gazdaság jelentősége sokkal nagyobb, mint Európában vagy Észak-Amerikában, ahol a dollármilliárdosok többsége él. Épp ez a fekete gazdaság táplálja elsősorban azt az ingatlanbuborékot, melytől mind jobban tartanak Pekingben is a döntéshozók. Kínából nagyon nehéz a pénzt külföldre juttatni, a bankok pedig alacsony kamatot kínálnak. Az ingatlanvásárlás tehát igen gyakran kényszerbefektetés a Mennyei Birodalomban, ahol gyakran egész városrészek állnak lakók nélkül.
Hszi Csin-ping elnök a kormányzó kommunista párt kongresszusát követően a pénzügyi stabilizációt a gazdasági vezetés legfőbb feladatává tette. Csakhogy nagyon nehéz stabilizálni az ország pénzügyeit, ha a korrupció továbbra is szinte népbetegség. Annak ellenére, hogy a hatalom elszánt kampányt folytat. Igaz persze, hogy rossz nyelvek szerint maguk a hatalom emberei – a kínai kommunista párt vezetői – is dollármilliárdosok. Igaz, az ő nevük nem szerepel a Bloomberg dollármilliárdos listáján…
Lengyel Miklós
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Nagy László
2018.01.11 17:31 at 17:31
Ha az ÉÉÉÉn apám is ilyen mókus lett volna, akkor ÉÉÉÉn sem itt írogatnám a hülyeségeket, hanem milliárdos vízvezeték szerelő lennék.