Bulvár
‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról

Nem hiába feccöltünk -ha nem is önként, de mégis- annyi pénzt a taníttatásába, Deák Dániel Megafon-képzett Orbán-védő addig törte „cizellált” agyát, amíg kitalálta, hogy napi bejegyzéseiben „belső informátorára” hivatkozva ír ezt-azt. Mármint abban az esetben, ha mindez nem „leiratban érkezik”, mert ebben az esetben sztornó a gondolkodás-vád. Ezt nyúlta le Bohár Dániel tovább-hasznosításra.
A sztori
A TISZA párt hétfőn indított konzultációja sok Megafon-munkásnak adott munkát, egymást túllicitálva próbálták bebizonyítani, hogy a kutyát sem érdekli a dolog.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Facebook-posztjaik lényege, hogy a kezdeményezés nem érdekel senkit. Bohár Dániel (A Riporter) is odatette magát, kitett többek között egy képet 18 óra előtt pár perccel, amelyet állítása szerint egy tiszás küldött el neki, és az látszik rajta, hogy „senki nem írt alá neki”. Az influenszer szerint aki küldte neki a fotót, azért küldte, mert unatkozik.
A képen ugyanakkor nem látszik sem a készítés időpontja, sem az, hogy hol járunk az országon belül.
A hozzászólásokba belenézve kiderült, hogy a követők közül senki nem hiányolt konkrétumot.

Képernyőkép

Több sem kellett a Telex újságíróinak….
„Miután a Redditen beleakadtunk egy beszélgetésbe, ahol a fórumozók azt írták,
a képet igazából egy nyilvános tiszás csoportból szerezhette Bohár (vagy az, aki neki elküldte), és az még reggel készült,
körülnéztünk a Facebookon mi is.” Kiderítették, hogy
a fotó eredetije 10:04-es (míg a belőle készült poszt 10 perccel későbbi), és a Talpra magyarok nevű, több mint 200 ezer tagot számláló csoportba tették ki.
Ahogy a lokációból látszik,
a képet készítő tiszás aktivista a Hetyefő nevű, a Wikipedia szerint 84 fős lakosságú metropoliszban nem gyűjtött még egy aláírást sem 10:04-kor.
A képet eredetileg kitevő aktivista figyelmét később egy kommentelő felhívta Bohár Dániel posztjára, amire ő ennyit reagált:
„hát, szegény ennyi öröme legyen. Attól hogy az elektronikus rendszer nem bírta a túlterhelést, még nagyon hasznos nap volt! A helyzet, hogy csak HETYEFŐN sikerült 8 Fidesz szavazót jobb belátásra segíteni, ami egy kis létszámú település.”
Szerző
Friss
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?