„Kiss Ádám a stand-upnak olyan, (…) mint Dzsudzsák Balázs a magyar labdarúgásnak”

Puzsér Róbert célkeresztjébe legutóbb Kiss Ádám humorista, stand up-os került, akiről közösségi oldalán fejtette ki véleményét. A kemény szavak válaszért kiáltanak, aminek szintén terepet biztosítunk, ha papírra veti őket valaki.

„Pár éve írtam kritikát a hazai szórakoztatóipar nagy félreértéséről,

a magyarországi stand-up romlásának legmérgezőbb virágáról, az elkényeztetett hercegfiúról, Kiss Ádámról. Kár volna tagadnom: rettentően irritált az arrogáns nagypofájúsága, a hazug meséi, melyek tanulsága mindig az, hogy milyen elképesztően nagy király is ez a Kiss Ádám. A hollywoodi vígjátékok szomszéd srácaitól kölcsönzött imázs biztosítja, hogy Ádám bármikor összetéveszthető legyen egy random tini-romkom vicces mellékszereplőjével, s ennek nyomán egyszerre rajongjon érte a nagyi, a mami meg a tizenkét éves hugi. Kiss Ádám minden tartalmat, minden önreflexiót, minden drámát és minden katarzist kilúgozott a stand-up comedy jobb sorsra érdemes műfajából.

Míg Dombóvári István a túlsúlyát és a rossz ízlését, Kőhalmi Zoltán az elcseszett értelmiségi élhetetlenségét, Bödőcs Tibor meg a műveltségét és a szociográfiai érzékét viszi a színpadra, addig Kiss Ádám egy talicskát, amiben épphogy elfér a kurva nagy arca. Személyében reprezentálódik az új nemzedéknek gyártott Sas-kabaré, s látva korát és elszántságát, attól tartok, hosszú évtizedekig mérgezi még a nyilvánosságot. Kiss Ádám az a stand-upnak, ami a Modern Talking a popzenének, Adam Sandler a celluloidszalagnak vagy Dzsudzsák Balázs a magyar labdarúgásnak: ha tehetséges és népszerű is, a jó ízlésű közönség azt kívánja, bár ne volna, mert nélküle jobb hely lenne a világ.

Megtekintettem a D. Tóth Krisztával készült interjúját,

és szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy ez a gátlástalan, kapzsi cégvezér és self-brand manager a magyar humor meghatározó alakja lehet. Tőlünk nyugatra ilyenekkel vannak tele a produceri székek, de ezt a mindenkin áttaposó, önmagát lépten-nyomon felszopó, pofátlan középszerűséget legalább nem engedik a színpad közelébe.

Kiss Ádám kijelenti, hogy mögötte igenis ott a teljesítmény, ellentétben a magyar focicsapatokkal, amelyek képtelenek hozzá fogható jegyeladásokra. Érdekes párhuzam. Mintha Kiss Ádám nem tudná, hogy a labdarúgásban a minőség és a nézettség kéz a kézben jár. Mi a helyzet a szórakoztatóiparban, ahol Kiss Ádám ekkora nagy király? Nos, ott a Transformers leveri a Sztálin halálát, a Pókember lenyomja a Három óriásplakátot, Melissa McCarthy legyalázza Sacha Baron Cohent. Ott bizony a jelentéktelen, ostoba és értéktelen tartalom tarol, míg a minőség szinte soha nem válik mainstreammé, ugyanis a Kiss Ádámhoz hasonló kulturális szereplők évtizedes viszonylatban szálítják le önmagukhoz a közönség igényeit.

Roppant ízléses pillanat,

amikor a magát A-kategóriás humoristának megvalló Kiss Ádám Mogács Dánielt D-kategóriásnak minősíti, hisz Mogács mögött közel sincsenek hozzá fogható jegyeladási adatok, továbbá aligha hívják olyan gyakran céges tréninget tartani, mint őt. Miért is zavarná, hogy Mogácsnak a hurutos köhögésébe több intellektuális igényesség szorul, mint Kiss Ádám komplett életművébe. Legalább a minimális tisztelet volna meg benne a tehetségesebb kollégája iránt, legalább értené, hogy a sok pénz meg a kiemelt státusz nem azért jár neki, mert jobb humorista, mint a Mogács, hanem mert sokkal szarabb. Kiss Ádámban azonban nincs önreflexió. Ez a gimnáziumi szívtiprónak fazonírozott ostoba kölyök valójában nem más, mint egy teljesítményén felül rajongott csapat irigy és rosszindulatú kapitánya: minden punci fáj neki, amit helyette egy csapattársa visz haza.

Kiss Ádámnak olyan súlyos sérelmei vannak, mint hogy róla mindenki azt mondja: csak a fiatalok szeretik – pedig az ő előadásai igenis tele vannak mindenféle korosztályú emberekkel, és a horvát határon a milf határőrnők is mindenáron szelfizni akartak vele. Kiss Ádám világgá kiáltja, mennyire fáj neki, hogy ezt sem a szakma, sem a kritika nem ismeri el – pedig milyen kurva nagy dolog. És ezt az önfelszopást pontosan ugyanabban a modorban adja elő, mint tíz perccel korábban az apja halálát. A bizonyosság mindent elsöprő és félreérthetetlen: íme egy igazi egoista gyökér.

Kiss Ádám arcának mérete minden emberi képzeletet felülmúl:

nem pusztán a Napot takarja ki, de a komplett Tejútrendszert. Álljon itt néhány szó szerinti idézet az interjúból: „Képzeld el, hogy mennyi összegtől estem el, amikor újszülöttfotózást fölajánlott valami magazin, és ez nem is kérdés nálam, nincs az az összeg, amin elgondolkozom, egyszerűen nem. Az Apa Magazin volt az egyetlen, aminek a címlapjának voltam a fotózásán. […] Mindenki Ádámkája lettem, nemcsak a szerencsiek Ádámkája, és Sopronban ugyanúgy Ádámkáznak meg rohannak utánam, mint Debrecenben. […] Nekem 2007-ben is háromszázötvenezer követőm volt a facebookon. Amikor még ez az őrület meg ez a hype nem volt meg, én már akkor is többszázezer embert birtokoltam. […] Nagyon lojálisak a követőim, és ez hatalom. Félmillió ember: tévécsatornákat szégyenítek meg az elérésemmel. Orbán Viktornak fele annyi embere volt, pedig nyilvánvaló volt, hogy mindenki tudja, ki az az Orbán Viktor. […] Amikor kirakja egy Bödőcs Tibor az oldalára, hogy szavazzatok rám, mert indulok egy ilyen versenyen, meg kirakja Kőhalmi meg Kiss Ádám, akkor hol voltak a Bödőcs-rajongók? Akkor miért nem szavaznak rá? […] Én A-kategóriás vagyok, büszkén mondhatom. […] A Dumaszínház legsikeresebb előadása ever, az az én önálló estem hatvanezer eladott jeggyel, ami brutál. […] Arénákat töltök meg tizenév után is – ennél nekem nem kell nagyobb elismerés a néptől. […] Nekem megvan a bázisom, ők jönnek velem. Velem együtt nőttek fel a rajongóim. Együtt lettünk azok, akik most vagyunk.”

Hősünk karakterében nem nehéz felismerni a tankönyvbe illő nárcisztikus szociopata személyiségjegyeit:

pénzéhségét nem elégíti ki, hogy humoristaként százszor annyit keres, mint egy átlagos mentős, tanár vagy kőműves – büszkén híreszteli, hogy még ugyanennyit hoznak a cégei. Mert mindenki Ádámkája attól retteg, hogy a sokszor sok nem lesz elég. Hát kell, hogy legyen miből kiegészítenie az anyukája kis tanári fizetését. Értsd szó szerint: Kiss Ádám azzal henceg a nyilvánosságban, hogy pénzt ad a szülőanyjának, aki amúgy nem jönne ki a fizetéséből – nem arról beszél, hogy házat vett az anyjának, hanem hogy zsebpénzt ad! Íme: így tesz egy jó fiú. Alig várom, hogy beelőzze Hajdú Pétert a magyar Forbes-listán.

Ijesztő, hogy alig néz a riporter szemébe:

D. Tóth Kriszta autót vezet, mégis többször próbálja felvenni a szemkontaktust, mint az interjúalany. Nyomasztóan tartalomhiányos facebook-oldaláról úgy beszél, mint egy kulturális oázisról, a követőiről meg úgy, mint az Éjkirály a zombihadseregéről. Nosztalgikusan emlékszik vissza a hőskorra, amikor még Orbán Viktornak is fele annyi „embere” volt, mint neki. Mindössze azt nem érti, hogy az a feleannyi ember Orbánért tűzbe ment volna – érte ugyan melyik követője gázolna be a hűvös vízbe? És bármilyen bizarr, Kiss Ádám ezt nem öniróniának szánja – ő valóban ennyire ostoba és rosszfej: a humorista, aki gerjed a hatalomra, és faszt méreget vele.

Kiss Ádám kvalitásainak teljes félreértése, továbbá önértékelési zavarának forrása, hogy rendszeresen közös műsorban lép fel Bödőccsel és Kőhalmival. Mintha egy tokaji pincészetben minden pohár szamorodni és furmint mellé meg kéne innod fél deci hideg húgyot. Aztán a zárjeggyel és Superbrands-logóval ellátott hét decis húgy beül az autóba D. Tóth Kriszta mellé, és arról mesél, hogy milyen csodás élmény Tokajban vele együtt kortyolgatni a furmintot meg a szamorodnit.

Az interjú mérlege szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt lesújtó:

Kiss Ádám személyében a kispolgári kivagyiság, a mértéktelen kapzsiság és a személyiség nélküli arcoskodás ül tort a kultúra felett.

Puzsér – Danny Blue affér Vágó Istvánnal fűszerezve – Kánikulai semmiség

Puzsér Róbert: ByeAlex egy falánk kultúrbűnöző (…) Ott b@szta el, hogy énekes lett

A Vágó-Puzsér emberkedés egyre több szereplővel folytatódik