Kitartás nemzetes asszony – részletek egy kisnyilas naplójából

Kitartás nemzetes asszony, katonaszökevény, zsidóbérenc van a házban? Ezek mentek abban az időben arrafelé, ahol szolgáltuk a hazát. Közben lekísértük Polák bácsit a Dunára. Most meg most van.

Kezdetekben így folytattam

R-gárdista lettem, mert az új rendszert is támogatni kellett valahogy. Egymást igazoltuk partizánnak, így szorosan magához ölelt bennünket a párt. Segítettem a kulákok elleni harcot, majd jelentkeztem Pentelére kubikus brigádvezetőnek, és felépítettük Sztálinvárost. Jegyeztem békekölcsönt bőségesen és veresre vastapsoltam minden taggyűlést abban az időben.

Támogattam görögöket a forradalomban is a városban, akkor még az L épületeknél csoportosulva. Lődöztünk is, ha akartunk. Bujkálnom sem kellett mikor vége lett, mert megtaláltuk egymást régi barátaimmal és egymást támogattuk abban, hogy mi aztán nem vettünk részt, ahogy akkor mondták, az ellenforradalomban. Be is álltunk rögvest karhatalmistának, ütöttük-vágtuk ahol csak értük a volt nemzetőr és munkástanács tagokat.

Mindig is tudtuk, hogy a lét az, ami meghatározza a tudatot. Mert helyezkedni tudni kell. Az üléspont határozza meg az álláspontot. Erre általában nagy gondot fordítottam. Mondtam már én is, amit Pozsgay, nem volt az ellenforradalom, hanem csak népfölkelés.

Ott voltam az újratemetésen is

Tudtam én, hogy a ruszkik nem maradhatnak itt a végtelenségig. Bár én jó barátságot ápoltam velük, Sármelléken együtt vadásztunk dobtárassal, de azért örültem, hogy a felcsúti kisvasutas annak idején elhíresült újratemetési beszédét elmondta. Egy percig sem volt vitás, hogy csatlakoznom kell hozzá. Szavaltam ismét, mint kisdobos, meg úttörő koromban. Akkor olyasmiket, hogy egyidős vagyok a szabadsággal, később meg az ifjúsági építőtáborokban, azt, hogy fogjuk meg hát az ásót, lapátot, termőföldé tesszük a lápot, KISZ lobogónkra a nap mosolyog, hajrá fiatalok. De most a ruszkik haza után, éreztem, hogy ismét a történelem főutcájára kerülhetek, ha jókor leszek jó helyen.

Liberális világszövetségbe tartozónak éreztem magam én is, harcosnak és újjászületett forradalmárnak megint. Csodálatos világ, határtalan lehetőségekkel. Később messzemenően egyetértettem vezéremmel abban, amikor 1994 márciusában azt mondta” a liberális szó helyett inkább a szabadelvűt használom, hiszen vidéken semmit nem értenek abból, ha azt mondom, liberális. A mérsékeltség hangsúlyozása nagyon fontos, mivel a Fidesz korábban valóban radikális párt volt.” Nagyon tetszett ez a szöveg, így már tudhattam előre, hogy az elkövetkező években mihez tartsam magam.

Már itt is vagyunk a mában

Most is sokan vannak olyanok, magukat ellenzékinek képzelők, akik azt szeretnék, ha pártjaik kivonulnának a parlamentből. Kollaboránsnak tartják őket, mert ott vannak. Sőt, ha kiegészítéssel is, de azért felesküdtek a fineszes Alaptörvényre. A kritikusok már valószínűleg elfelejtették, amit vezérem mondott ezzel kapcsolatban még 1998 végén: „Úgy látszik, a Ház ellenzék nélkül is működik, talán nem lesznek olyan élvezetesek a viták, és elvesztünk néhány megfontolásra érdemes érvet is.”

Kisnyilasként mára elég is ennyi naplóm feljegyzéseiből válogatva, generációk jönnek-mennek, de mi maradunk. Cukiságainkal és kaméleonságunkal. Ez utóbbi a magyarság történelmi sajátosságának egyik jellegzetes vonása. Nem csak jellegzetes, de végzetes is egyben. Lehetséges, hogy ez is hungarikum, a szélkakasság, nem csak Ilcsi szépítő füvei.

Kapcsolódó

Puha pöcsök keménykednek Magyarhonban