Ez a nap
Komoly veszély a jogállamiság tiszteletben tartására
Magyarország mihamarabb biztosítson kompenzációs jogorvoslatot a túlzottan elhúzódó polgári és büntetőjogi eljárások által érintettek számára – erre szólította fel a strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottsága kedden kiadott állásfoglalásában a magyar hatóságokat.
A határidő: a hónap vége
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) született ítéletek végrehajtását is ellenőrző ET-testület emellett arra is felszólította a magyar hatóságokat, hogy e hónap végéig mutassanak be konkrét ütemtervet a kompenzációs jogorvoslatok folyamatára vonatkozóan, és nyújtsanak folyamatos tájékoztatást a jogalkotási folyamat minden lényeges fejleményéről, az előrehaladás nyomon követése érdekében.
A Miniszteri Bizottság arra emlékeztette Magyarországot, hogy az EJEB ítéleteinek végrehajtása kötelező, azok elhúzódása „indokolatlan terheket ró a bíróságra”. Az ítéletek tagállami végrehajtásának elhúzódása vagy az ítéletek nem teljesítése az esetek nagy száma miatt „komoly fenyegetést jelent a rendszer hatékonyságára” – írták.
A hatékony jogorvoslat hiánya
Mint közölték, a testület 36 magyarországi esetben tárt fel túlzottan elhúzódó büntetőeljárást, illetve a hatékony jogorvoslat hiányát. Bizonyos ítéletek esetében több éve lejárt a hatékony belföldi jogorvoslat vagy az ilyen jogorvoslatok kombinációjának bevezetési határideje.
A tájékoztatás szerint az Európa Tanács tavaly határozatban kérte fel a magyar hatóságokat: fokozzák erőfeszítéseiket annak biztosítására, hogy a túlzottan hosszadalmas bírósági eljárásokra vonatkozó kompenzációs jogorvoslat bevezetését célzó jogalkotási folyamat a korábban bemutatott ütemterv szerint, 2018. október végéig lezáruljon. Amellett, hogy a magyar hatóságok aktívan és konstruktívan működtek együtt az Európa Tanács szakértőivel,
Márciusra várták az ütemtervet
A Miniszteri Bizottság megjegyezte, a meghosszabbított, márciusi határidőig sem érkezett ütemterv az elmaradt határozatok végrehajtására vonatkozóan.
A szakértők aláhúzták, Magyarország egyike az Európa Tanács azon kevés tagállamának, amely túlzottan hosszú bírósági eljárásokkal szembesül, és amely nem vezetett be hatékony jogorvoslatot e tekintetben. Az igazságszolgáltatás túlzott késedelme komoly veszélyt jelent a jogállamiság tiszteletben tartására – tették hozzá.
(Forrás: MTI)
Handó az OBT-ről: tizenegy dühös ember foglyul ejtette a testületet
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!