Connect with us

Blogbazár

Konok Péter: Ki nem szarja le, hogy mit „vall” a kormány az emberről?!

Megosztás

A gender szak „tartalma” – mondta el Rétvári Bence, az Emmi államtitkára -, „szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall”.

gender
Megosztás

A gender szak „tartalma” – mondta el Rétvári Bence, az Emmi államtitkára -, „szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall”.

Namármost.

Ki nem szarja le, hogy mit „vall” a kormány az emberről?! Azt tudjuk, hogy az embereket minek tekinti, az benne van Rétvári Bence minisztériumának nevében is: erőforrásnak. Az „értékvilágról” már ne is beszéljünk, azt csak elenyésző részben olvashatjuk ki a kormánytagok vagyonbevallásából.

De hogy mit „vall„? A kormány?!

A kormány alapesetben nem vall semmit az emberről, sőt delikát értékvilága sincsen. A kormány egy rakás jól fizetett alkalmazott lenne, akik az ország állami feladatainak igazgatását végzik. Világos, hogy ilyen értelemben Magyarország ex lex állapotban van, kormánya nincs, csak egy rablóbandája. De hogy ez a rakás briganti mit „vall” az „emberről”, és mit gondol egy tudományról, ami „nem áll ezzel összhangban”?!
Nos, a matematika, illetve a számtan nem áll összhangban Matolcsy György elképzelésével a negatív számok abszolút értékéről, valamint a választási rendszerrel sem ápol köszönőviszonyt.

Tiltsák be a matematikát is!

A fizika másként vélekedik az anyag és az energia megmaradásáról, mint a kormány, amely ellop anyagot és energiát egyaránt.

Halál a fizikára!

A biológia evolúciós elképzelései különböznek a kormány által hirdetett teremtéselmélettől, valamint azt állítják, hogy minden ember – igen, a menekültek, horribile dictu, a cigányok, a hajléktalanok, a liberálisok, a baloldaliak, a melegek, a transzok, de még a belgák is – a homo sapiens sapiens fajába tartozik.

Le kell számolni a biológiával!

A közgazdaság túl ortodox, semmi szükség rá. A nyelvtudomány kohéziót keres a szövegekben, micsoda eretnekség! A történelem nem Dózsa Lászlóval kezdi a magyarok eredetét, majd átírja a Terror Háza! A földrajz cáfolja, hogy Magyarország bokréta Isten kalapján, máglyára vele! Szociológia? Az valami szocialista mákony. Orvostudomány? Minek, ha se orvos, se kórház? És – bár ezt szörnyű leírni is! – még a sporttudományok sem garantálták Schmitt Pál doktorátusát és a Felcsút fényes győzelmeit.

Pokolra velük is!

Annyi felesleges, undok tudást halmozott fel az emberiség, ami nem klappol a kormány által vallott dolgokkal! Sorolhatnánk napestig.

Ott van például a jog… ja, az már nincs.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük