Kerítésen túl
Kórházban vizsgálták a pápát – Világszerte aggódnak a hívők
A keresztény világ évek óta aggódik a betegeskedő Ferenc pápáért és tegyük hozzá, nem ok nélkül. Szerdán újabb kivizsgálásra ismét kórházba szállították az egyházfőt.
A pápát a Tiberis-szigeti Gemelli-kórházban ápolják
A Szentszék Sajtóirodája szerint, az egyházfő az elmúlt napokban „enyhe influenzával” küzdött. A szerdai általános kihallgatáson elmagyarázta a híveknek, hogy „meghűlt”, és ezért megkérte egy munkatársát, hogy olvassa fel a katekézisét.
„Az általános kihallgatást követően Ferenc pápa a Tiberis-szigeti Gemelli-kórházba ment néhány diagnosztikai vizsgálatra, majd visszatért a Vatikánba”
– adta hírül a Vatikáni Sajtóiroda Telegram-üzenetben. Mint ismeretes, a pápa influenzás volt az elmúlt napokban, ami miatt lemondott néhány tervezett audienciát. Szerda délelőtt az általános kihallgatás elején elmondta a VI. Pál teremben jelenlévő híveknek, hogy
„még egy kicsit meg van fázva”,
és megkérte egyik munkatársát, Filippo Ciampanelli prelátust, hogy olvassa fel a katekézisét. Közvetlenül az audiencia után ellenőrző vizsgálatra ment a római kórházba, amely a Vatikán közelében található.
Szombaton már újra „felveszi a munkát”
A Vatikáni Sajtóiroda továbbá megerősítette, hogy március 2-án, szombaton délelőtt Róma püspöke már megtartja a tervezett magán audienciát, fogadja a Németországi Szövetségi Köztársaság kancellárját, Olaf Scholtz-ot a vatikáni Apostoli Palotában.
Ferenc pápa márciusi ima-felhívása
Napjaink mártírjaiért, Krisztus tanúságtevőiért, Őszentsége közzétette márciusi imaszándékát, amelyben imát kér napjaink vértanúiért, akik megélik hitüket az üldöztetés és a szabadság hiánya ellenére is. Tanúságtételük jelzi, hogy jó úton haladunk-forrás.
Szerző
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes