Connect with us

Kerítésen innen

Kormányzati csiki-csuki a mi pénzünkkel – Két hét alatt több ,mint 800 milliárd forintos átcsoportosításról döntött a kormány

Megosztás

Két hét alatt több mint 800 milliárd forintot csoportosított át a kormány, így a többi alappal együtt az idén már több mint 2400 milliárd forintos átcsoportosítás volt a a büdzsében.

horoszkóp
Megosztás

Két hét alatt több mint 800 milliárd forintot csoportosított át a kormány, így a többi alappal együtt az idén már több mint 2400 milliárd forintot helyeztek át a büdzsében- írja a Világgazdaság.

Csak az év első felében közel 1000 milliárd forinttal több adó folyt be

Szeptemberben az év eddigi legnagyobb pénzmozgása zajlott a költségvetésen belül, a Gazdaság-újraindítási Alapból három kormányhatározattal összesen 714 milliárdot vontak ki. Ez óriási ugrás ahhoz képest, hogy a Gazdaságvédelmi Alapról átnevezett Gazdaság-újraindítási Alap számlálója augusztus végén még 500 milliárdnál járt- írja a Világgazdaság a Magyar Közlöny adatai alapján.

Az idén viszont az újrainduló gazdasági növekedésnek köszönhetően csak az év első felében közel 1000 milliárd forinttal több adó folyt be, ezek a bevételek pedig a tavalyinál némileg alacsonyabb, 7,5 százalékos GDP-arányos hiány mellett tovább növelik a kormány amúgy sem kicsi mozgásterét. A lap megjegyzi: még mindig maradt egy 1600 milliárd forintos puffer, amely bőven fedezheti az adó-visszatérítés és a nyugdíjprémium teljes költségét, mivel ez a kettő tétel összesen 800 milliárd forintot tehet ki.

A legnagyobb kedvezményezett a Pénzügyminisztérium

A szeptemberi kormányhatározatok alapján jelentős támogatást kaptak a felsőoktatási intézmények, e téren állami és nem állami feladatokra összesen 185 milliárdot csoportosítottak át. Több mint 330 milliárdot különítettek el az állam tulajdonosi mivoltával összefüggő beruházásokra. A legnagyobb kedvezményezett a Pénzügyminisztérium volt 150 milliárd forinttal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium hasonló jogcímen két ízben összesen 125 milliárdot, míg a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 31 milliárd forint támogatásban részesült. Az viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen feladatokra kaptak pluszforrást a szaktárcák.

A  kistelepülési életminőség javítására 30 milliárd, vasúti beruházásokra 13 milliárd, kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztésekre 17 milliárd, térségfejlesztésre pedig 15,3 milliárd forintot különített el a kormány.

A GDP 4,2 százalékán állt a hiány az év első felében

Az előzetes adatok szerint 1112 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt a kormányzati szektor 2021. első féléves hiánya. Az egyenleg lényegében megegyezik a 2020. első félévivel, de GDP-arányosan 0,5 százalékponttal kedvezőbb annál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A kormányzati szektor bevétele 10 502 milliárd, a kiadása 11 614 milliárd forint volt. Az áfabevételek 387 milliárddal, a jövedelemadó-bevételek pedig 218 milliárd forinttal nőttek.

Kapcsolódó

Surányi György: a megszorítás az átcsoportosítás leánykori neve

átcsoportosítás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük