Connect with us

Koronavírus

Koronavírus: új tünetekre derült fény!

figyelem-minden-magyarorszag
Megosztás

Megdőlni látszik, hogy amíg nem vagyunk lázasak és nem köhögünk, addig biztonságban érezhetjük magunkat, legalábbis nem vagyunk veszélyzónában. Kiderült, a tesztre más esetekben is szükség van (volna)!

Az EurekAlerten ismertetett kínai kutatást a Covid-19 kezelésére létrehozott vuhani szakértői csoport végezte. A kutatók szerint a kínai Hupej tartományban regisztrált, az elemzésbe bevont páciensek közel fele mutatott ilyen tüneteket, sőt a fő panaszok között sorolták fel ezeket a szimptómákat – írta az Infostart.

A koronavírus újabb tünete

A tanulmány megállapította, hogy ezeknél a pácienseknél több idő telt el a panaszok jelentkezése és a kórházba kerülés között, mint azoknál, akik légzőszervi tünetekről számoltak be.

Az adatok szerint az emésztőrendszeri panaszok miatt jelentkező betegek kisebb arányban gyógyultak, illetve hagyták el a kórházat.

A kutatók szerint a friss eredményeik alapján érdemes lehet átdolgozni a páciensek kezelésére vonatkozó protokollt,

az emésztőrendszeri tüneteket produkáló eseteknél már korábban élni kellene a fertőzés gyanújával, és nem lenne szabad megvárni, amíg a légzőszervi panaszok is kialakulnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hasmenést, a hányingert és a hányást egyelőre a legritkább panaszok közé sorolja.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük