Connect with us

Ez a nap

Korózs Lajos: Európa pöcegödrévé tették Magyarországot

Megosztás

Egy kis cég évente 200 ezer tonna szennyvíziszapot tervez elhelyezni az egri borvidék közepén, az egri termálvölgyben, Egerszalók közelében – hívta fel a figyelmet az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az engedélykérő cég nem tudott válaszolni

Korózs Lajos elmondta, a Heves megyei Kormányhivatal 27 pontban kifogásolta a cég engedélykérelmét, amelyben Olaszországból származó szennyvíziszap lerakására kért engedélyt Egerszalók és Egerszólát között egy régi homokbányában. De nemcsak szennyvíziszapot raknának ott le, hanem például állati hulladékot is – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a cég egyszerű kérdésekre nem tudott felelni, úgy mint, ki fogja odaszállítani a hulladékot, nyitott vagy zárt rakterű teherautóval szállítják-e a szennyvíziszapot, mekkora lesz a naponta érkező mennyiség. Még azt sem tudták megmondani, mekkora a telephely teljes mérete – jegyezte meg.

Négymilliárdos üzlet

Korózs Lajos szerint az engedélyt kérő zuglói cégnek hárommillió forintos törzstőkéje van, a szennyvíziszap lerakása pedig négymilliárd forintos üzlet.

Kitért arra is, hogy székesfehérvári Téglaipari Kft. lerakójába évente mintegy 34 ezer tonna szennyvíziszap érkezik Horvátországból. Közölte, úgy tudják, Pápa mellett, a termálvíz közelében helyeznek el kezeletlen szennyvíziszapot.

Az 1970-es, 1980-as években a fejlett Nyugat Indiát használta szemét- és hulladéklerakónak – mondta, hozzátéve: most Európa pöcegödrévé tették Magyarországot.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük