Connect with us

Voks 2024

Kósa Lajos kidobatta az újságírót, majd hosszas rábeszélés után adott valami válaszfélét

kósa lajos
Megosztás

Kidobatta  a Népszava tudósítóját a teremből a parlamentben Kósa Lajos Fideszalelnök, pedig az újságíró összesen egyetlen kérdést akart feltenni neki. Később a menekülő Kósát valahogy mégis rávették, hogy válaszoljon, de ebben sem volt köszönet.  

Kósa, a menekülő ember

Az országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökét az ülésre menet akarta kérdezni a Népszava tudósítója, ám Kósa kétszer is kitért, méghozzá nem túl elegáns módon. Először a teremszolgákkal vezettette ki az újságírót, majd majd össze-vissza halandzsázva faképnél hagyta, végül mégis kötélnek állt, de ebben sem volt köszönet.

A kérdés, ami rettegéssel töltötte el az alelnököt

A Fidesz alelnökét a parlamenti frakcióvezető, Kocsis Máté kijelentéséről faggattuk, miszerint Magyar Péter részben azért sértett ember, mert elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit

-idézte fel a Népszava.

Ezeket olvasta már?

Szerző