Connect with us

Banánköztársaság

A „ti hazátok” nem a mienk…

orban-viktor-kover-laszlo
Megosztás

Mindig öröm Kövér László-interjút olvasni… Amikor ő emlegeti az ellenfelek durvaságát, az leginkább ahhoz mérhető, amikor Bayer Zsolt panaszkodik hasonlóra.

Kövér László: Nekünk van Istenünk, van hazánk, van családunk 

(Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám…)

Mindenekelőtt szögezzük le: az ő Istenük nem a mienk, az ő hazájuk nem a mienk, és az ő családjuk sem a mienk!

Kövér László nem először durvul be – igazából hosszú évek óta minősíthetetlenül viselkedik. Hosszú évek óta járja pártja terrormédiáját, amelyben aztán válogatott szidalmakkal illeti az ellenzéket.

Ilyen embert demokratikus párt nem tűr meg magában; még kevésbé jelöli az Országgyűlés elnökének. És persze ilyen emberre az ellenzék sem szavazna, ha ellenzéknek lehetne nevezni.

Mert igaz ugyan, hogy illik tiszteletben tartani a többség akaratát – de csak akkor, ha az a többség elismeri a kisebbség jogait; és csak addig, ameddig köztiszteletet igénylő posztra olyan embert jelöl, aki bírja a köz tiszteletét. Nem pedig olyat, aki folyamatosan froclizza-gyalázza az ellenfeleit.

Futólag említem csak meg, hogy Kövér mostani szómenésében a nyilasokhoz hasonlította a Fidesz ellenzékét. E gesztusban is ott a Fidesz teljes valója: most már évtizedek óta él abból, hogy saját minőségét keni másokra. Gondoljunk csak arra, hányszor – és milyen jogosan! – nevezte az ellenzék (vagy ha az nem, hát a hozzám hasonlók…) goebbelsinek azt a végtelenül primitív, ugyanakkor brutális kampányt, amelyet a Fidesz folyamatosan űz, választástól választásig.

Migráncsok, Soros, Brüsszel, ENSZ…

Ahhoz is volt képe, hogy a Jobbikot szidalmazza, fölidézve annak „korábbi” időszakát – az antiszemitát, a cigányellenest… Igaz, attól nem kellett tartania, hogy az újságíró visszakérdezzen:

De hát azt a korábbi korszakot nemzetinek, radikálisnak mondja a Fidesz számos vezetője… Hogy is van akkor ez?

És ahhoz is volt képe, hogy Janiczákról kijelentse: „Demokratikus pártban egy pillanatig nem maradhatna nemhogy vezető, de egyszerű tag sem…”

(Közbevetőleg megjegyzem: nálam a Jobbik „nem rúg labdába”, ezért aztán csak arra „használom”, hogy a Fidesz arcátlanságát szemléltessem…)

Ezt mondja Kövér László, akihez hasonló demokratikus pártban egyszerű tag sem lehetne… Aki például Bayer Zsolttal enyeleg – aki szintén nem lehetne egyszerű tag sem. Úgy értem: demokratikus pártban… Olyanban, amelynek nem Orbán Viktor az elnöke…

Nézzünk néhány kedves, gyengéd megjegyzést az ellenzékről:

Mint Szamuelyék vagy Szálasiék idején.

… egész Európát alá kell rendelni azon háttérhatalom érdekében zajló törekvésnek, amelyet Soros György volt szíves számunkra arccal, hanggal, személyiséggel, tettekkel megjeleníteni. 

A Gyurcsány Ferenc-féle alakok a Lenin-fiúk egyenes ági szellemi-politikai örökösei. Velük nincs miről beszélni, ők ennek az országnak az ellenségei. Bárkivel hajlandók szövetséget kötni, aki száz év elteltével az újabb 133 napos uralmukat biztosítja, mindegy, hogy milyen áron.

– Mi a különbség a kormány és az ellenzék nemzetfelfogásában?
Az, hogy nekünk van, nekik meg nincs. Nekünk van Istenünk, van hazánk, van családunk. Ez a különbség. Minden más ebből következik.

Mit mondhatunk mi erre?

A mi Istenünk (már akinek van) nem hazudik, nem lop; a mi hazánk polgári demokratikus ország; a mi családunkat senki sem fogadta be a maffiába, nem is akar odatartozni: való igaz tehát, hogy Istenünk (már akinek van), hazánk és családunk alapvetően különbözik attól, amiről Kövér delirált.

Kövért és bandatársait el kell(ene) takarítanunk.

Hiszen már most is késő.

Kapcsolódó:

Kövér László: Van mit veszíteni április 8-án!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük