Connect with us

Kerítésen innen

Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről

Kövér László minden tud - 'Királyi többesben' beszélt széles ismeretségi köréről
Megosztás

Kövér László, akit házelnökként tartunk el, kihasználva a hétvégét, amikor nincs parlamenti ülés, ahol üptre büntethetne, utazgatott egy pöttyet, konkrétan a cirka 2.300 fős szigetszentmártoni új református templom és gyülekezeti ház felszentelésén díszvendégkedett és mint ilyen mikrofon-közelbe is került. Előkapta papirosát és már olvasta is….


Többes szám első személyben….

A templomátadás átjárta a szöveg írójának a lelkét, így Kövér László saját maga hatása alá kerülve olvasott. Áhítattal kevert morc arccal mondta el, hogy napjainkban mindannyian érzékeljük azt a nyomást, amely az emberi élet vallási közösségi köreinek és védvonalainak szétszakítására irányul. Úgy fogalmazott: ismerjük a csalárd fortélyokat, amelyekkel megkörnyékezik gyermekeinket, és mindig a könnyebb és szélesebb utat kínálják fel az életre vezető rögös utak helyett.

Ismerjük azokat a hatalmakat, amelyek ideológiai rögeszméktől és üzleti érdekektől vezettetve szellemi és fizikai méreggel akarják kábítani embertársaikat, ismerjük azokat, akik minden tekintélyt, minden normát kétségbe vonhatónak tartanak, és a korlátlannak hazudott szabadság káoszát szabadítanák az emberre”.

fotó: MTI

Azért az megnyugtató, hogy Kövér és a skacok, akikről nem tudjuk kik, de az biztos, hogy a házelnökkel egy brancs tagjai, pontosan tudják, hogy kikre pipák. Ugyan nem nevezi meg őket, hogy esetleg mi, a munkáltatója is képben legyünk, megelégszik a lebegtetéssel. Ugyan így tesz a „bűneik” konkrét felsorolásával is, persze minek, ha már úgy is „tudjuk jól”….

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

…további „ismerősei”

Kövér László hozzátette: ismerjük azokat a politikai erőket is, amelyek az emberi jogok nevében szabad utat követelnek minden rombolásnak, de az emberi méltóság sérelmekor hősiesen hallgatnak.

Jól ismerjük azokat, akik harcos ateistaként szivárványt vetítenének a budapesti templomokra, és azzal szeretnék politikai túlélésüket biztosítani, hogy egyházellenes kampányokat finanszíroznak. Tudjuk, kik ők, és szembe is kell szállnunk velük

– fogalmazott. Az Országgyűlés elnöke szerint minden, politikainak, gazdaságinak látszó, vagy a kultúrát, az oktatást érintő küzdelem és minden, a virtuális világban zajló folyamat valójában a lelkekért folyó harc része, és szabadságunkban áll dönteni, hogy melyik oldalra álljunk. Emlékeztetett: amikor a kommunizmus idején az előző szigetszentmártoni református templom épült, „megfestődött a település élete”, és a környékbeli katolikusok is segédkeztek az építkezésben.

„Az Úr ugyanis mindig nehéz és alkalmas időkben egyaránt megadta és megadja a növekedés lehetőségét, és ad társakat a lehetőségek kihasználásához”

– mondta Kövér László a HírTV összefoglalója szerint.

Szerző