Connect with us

Voks 2024

Kövér László az Operaházban – ez pont olyan abszurd, mint amit színpadra lépve művelt

Kövér László az Operában - ez pont olyan abszurd, mint amit színpadra lépve művelt
Megosztás

A mára „rémségesen elmaradottnak” ítélt ennél boldogabb időben az Operaház színpadára nem léphetett akárki akkor sem, ha bérleti díjat fizetett érte. Hozzáértő döntnökök rostáján kellett átmennie annak a produkciónak, ami engedélyt kapott. Mára sok mindennel egyetemben ez is megváltozott….

Remélem, a büfé jól ment!

Pénteken este a CPAC szelleme lengte be a Sugár úti palotát.

„2010 óta Magyarország a bizonyíték arra, hogy a normalitás társadalmi többsége demokratikus módon politikai többséget tud szerezni, és azt demokratikus módon meg is tudja őrizni”

– mondta Kövér László a CPAC jobboldali konferenciájának csütörtök esti gálavacsoráján a Mandiner szerint.

Mint a jó mosópor: több az egyben…

A házelnök a rendezvény fővédnöke is, az Operaházban tartott eseményen arról beszélt, hogy

„az abnormalitás erői globálisan lépnek fel ellenünk”,

ezek az erők pedig destabilizálni akarják az Egyesült Államokat, minden európai nemzeti államot és Izraelt is, dehumanizálni akarják az amerikai, az európai és az izraeli embereket. Mindezt Kövér szerint azért, mert

olyan világrendet akarnak, ami nem közérdeken, hanem az ő magánérdekeiken alapul, és aminek alakítói többé már nem a közakaratot megtestesítő, demokratikus legitimációval rendelkező közhatalmak, azaz a nemzeti államok, hanem a transznacionális magánhatalmak gazdái.

De Kövér szerint

„mi, a nyugati normalitás erői, Izraeltől Európán keresztül az Egyesült Államokig nem akarunk ilyen világrendet. Az abnormalitás erői azt üzenik, Isten csak mítosz, a haza csak illúzió, a család csak teher. Nekünk, a normalitás erőinek az Isten, a haza és a család olyan megtartó valóság, amely legfőbb értelmét adja az életünknek”.

Magyarországot pedig egyenesen

„a normalitás európai főhadiszállása”.

Azt is mondta, az abnormalitás erői

„el akarják törölni a zsidók és a keresztények hitét. Amerikát el akarják venni az amerikaiaktól, Európát pedig az európaiaktól azért, hogy Soros Györgynek és társainak adják. Izrael államát szét akarják verni azért, hogy utána odadobják ellenségeinek. A demokráciát diktatúrává akarják alakítani, és kormányzatainkat pedig az abnormalitás erőinek cselédjévé akarják tenni”.

Kövér szerint összefogással és hatékony cselekvéssel

„mindenhol legyőzhetjük a luciferiánusokat!”

operaház

Szerző