Connect with us

Voks 2024

Akit lázba hoz: lesz Békemenet, vagyis Békeállás!

Akit lázba hoz: lesz Békemenet!
Megosztás

Nem volt hiába a belengetés!Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA)”- tudatta az MTI.

Csak a béke…..

Ezúttal nem lesz séta,

rögtön Budapest egyik legkedveltebb parkjába, a Margitszigetre hirdették meg a szervezők az idei Békemenetet. A választások előtti hétvégére, június 1-re időzített eseményt

“Magyarország maradjon a béke szigete!” mottóval.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint

„az európai vezetők háborús lázban égnek. Pénz, fegyverek és harci eszközök küldése után már tervezik a katonai segítségnyújtást is. Sőt, a francia elnök már az atomfegyverek használatáról is megnyitná a vitát. Meg kell állítanunk a háborús őrületet!”.

Megemlítették még, hogy

„Mi, magyarok, a világháborúk borzalmai árán tanultuk meg, hogy a béke és csakis a béke az egyetlen elfogadható álláspont. Magyarország ma a béke szigete. És azt szeretnénk, ha ez így is maradna. Minden békeszerető embert, a menetet szervezők arcaival, szeretettel várunk!”

– áll a közleményben, de ahogy a 444.hu megjegyezte

„azt egyelőre nem tisztázták, hogy menetelni is fognak-e vagy csak összegyűlnek a Margitszigeten egy békeállásra.”

A Megafon-szájról-szájra azonal beindult

CÖF, a másságpárti….

Az évtizedes múltra visszatekintő, általában választások idején megfigyelhető és a Fidesz és Orbán Viktor mellett kiálló politikai protestrendezvény szervezői nem először próbálkoznak formabontó megoldásokkal, új megközelítést hozó innovációval, mint a menetmentes Békemenet. Idén március 15-én eredetileg utcai demonstrációt akartak tartani, de aztán meggondolták magukat, így

idén március 15-én is volt Békemenet, de akkor sem mentek sohova, hanem lelki Békemenetet tartottak, ami egy fizetős klubrendezvény volt, ahol tévén nézhették közben Orbán ünnepi beszédét.

Szerző