Kerítésen innen
Döntött a 2/3-ad: Csárdi Antal szabad préda, Pócs János bevédve

132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát. Csárdi nyáron, amikor még a párt tagja volt, az LMP több aktivistájával együtt elállta a Samung gödi akkugyárának egyik bejáratát. Egy rágalmazási ügy miatt Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött ma a parlament. A képviselők 22 igen, 140 nem és 1 tartózkodás mellett úgy szavaztak, hogy a fideszes képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel.

Az ok
Tették mindezt azért, mert a magyar kormány ezt nem tette meg egy bírósági végzés ellenére sem, mondta a mentelmi szavazás előtt. Szerinte a gödi Samsung-gyár termelését csökkenteni kellett volna, ezért is mentek oda júniusban más LMP-s aktivistákkal, hogy lezárják az oda vezető bejáratokat. Csárdi szerint nem áll fent a szabálysértési tényállás, azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak
„egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.
Csárdi Antal mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta
A Mentelmi Bizottság szeptember 30-i ülésén egyetértett a legfőbb ügyész indítványával, a tagok 5-1 arányban javasolták a parlamentnek, hogy szavazza meg Csárdi mentelmi jogának felfüggesztését. Polt arra hivatkozva kérte mentelmi jogának felfüggesztését, hogy Csárdi szabálysértést követett el akkor, amikor lezárta a gödi Samsung-gyár bejáratait. Az LMP tüntetést szervezett a gyár elé, az esemény után azonban a párt pár aktivistája még ott maradt, és lezárták az akkumulátorgyárhoz vezető Fóti utat egy keresztbe elhelyezett paravánnal. Csárdi Antal és más aktivisták nemcsak ezt a bejáratot, hanem később az M2-es autópálya felőli bejáratot is lezárták. Csárdit többször is felszólította rendőrség, hogy hagyja el a helyszínt, ezt azonban nem tette meg.
Ezzel viszont szabálysértést követett el, amit a helyszínen el is ismert.
Csárdi Antal egyébként vasárnap hivatalosan kilépett az LMP-ből, ezzel megszüntetve a párt parlamenti frakcióját. Közben a 444.hu-nak arról is beszélt, hogy Rogán Antal, Ungár Péter (az LMP társelnöke) és Vitézy Dávid egyeztettek a választási stratégiáról a júniusi önkormányzati választások előtt.
Pócs-sztori
Pócs János mentelmi jogának felfüggesztését nem a legfőbb ügyész, hanem a Szolnoki Járásbíróság javasolta. A Fidesz jászsági országgyűlési képviselőjét rágalmazás miatt jelentették fel. Ellentétben Csárdi Antallal, Pócs mentelmi jogának felfüggesztését nem javasolta a Mentelmi Bizottság, döntésük szerint
„a képviselők zavartalan munkavégzésének biztosítása érdekében indokolt a magánvádas ügyben a mentelmi jog fenntartása”.
Pócs egy Facebookra posztolt, Illés Gergő polgármesterjelöltnek címzett videóban májusban arról beszélt, hogy 10 éve Jászapátit szétlopta a korábbi MSZP-s polgármester, Szabó Lajos és Illés apja. Az azóta a Tisza Párt támogatásával polgármesternek választott Illés apja tett rágalmazásért feljelentést Pócs ellen.

VIA Telex
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel