Középkorú munkakeresők

A magyar munkaerő-piaccal kapcsolatban nem egyszer egymásnak, és a különböző tapasztalatoknak is ellentmondó véleményeket lehet olvasni. Az egyik ilyen vélekedés az, hogy az orbáni unortodox workfare, azaz a közmunka-alapú társadalommodell mindent megold. Míg a másik az, hogy akkora a szakemberhiány, hogy csak úgy vadásszák az embereket.

A két vélemény különben nem egymásnak ellentmondó, hanem egymás mellett is létező. Az a vélemény, amely szerint szó sem lehet életkor szerinti diszkriminációról a szakemberhiány miatt, az utóbbihoz van közelebb. Az említett vélemény egyébként az ATV-nek, a 45 év feletti munkavállalók helyzetével foglalkozó összeállításában szerepel. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által megfogalmazva. Amelyben különben az is olvasható, hogy az érintett korosztály számára is csaknem másfél év az átlagos álláskeresési idő. Ennek egészen biztosan több oka van, és ezek között egészen biztosan szerepel a pozícióféltés és a kommunikációs elesettség is. Az utóbbira ugyan általában úgy gondolunk, hogy a fiatal HR-es nem találja meg a hangot a középkorú és idősebb jelentkezővel. Valójában azonban nem csak erről lehet szó.

Nem egy esetben szinte biztosan szerepet kap az is, hogy nagyon nehezen vállalja be valaki a szüleivel talán egy idős jelentkező egyfajta „vizsgáztatását”. Ezért inkább be sem hívja egy találkozásra. Mert cikinek érzi, ha nemet kell mondania. Ahogy azt is, ha esetleg kiderül: ő sem a szakmája csúcsa. Mert az is előfordulhat, hogy a sok vihart megélt jelentkező esetleg azt is észreveszi, ha a fejvadász már egy teszt összeállításánál is bénázott. Ilyen teszthez nekem is volt már szerencsém, és talán gyakoribb, mint azt az interjúztatók hiszik magukról. Ahogy annak is van valami keserédes bája, amikor ezeréves kipipálható listákból kérdezik az embert. Olyanból, aminek már az elvárt válaszát is felmondja valaki. Akár félálomban is. Ilyenkor, illetve különösen akkor, ha a kérdések a korábbi válaszokat teljesen figyelmen kívül hagyva sorjáznak, könnyen lebukik a feladatára inkompetens HR-es. Amely lebukásnak egy frissen végzett fiatallal szemben van esélye.

Az előbbiek különben arra is választ kínálnak, hogy a középkorúak közül miért a diplomások szívnak jobban. A nagyobb ismereti szint, a szélesebb látókör, illetve az esetleg magasabb végzettség őket teszi „veszélyesebbé”. A pozíciójukra féltékeny vezetők számára is. Sajátos módon egyébként a korban hozzájuk közelebb állók általában féltékenyebbek. Valószínűleg azért, mert ők érzik meg először az esetleges összehasonlítás hátrányát. Ha tehát csak egy kicsit is ingatag lábakon áll a helytállásuk, inkább nem veszik fel a potenciális kihívót. Akkor sem, ha ez a kihívás legfeljebb csak a saját komplexusaikban szerepel. Nem véletlen, hogy a munkaügyi központban már évekkel ezelőtt olyan tanácsokkal látták el az idősebbeket, hogy a tapasztalataik, az iskoláik egy részét tagadják le inkább.

Az ATV összeállítására visszakanyarodva, azért olvasható benne egy igencsak elgondolkodtató megállapítás. Eszerint a „Személyzeti Tanácsadók Szövetsége úgy látja: vezetői pozíciót nehezebben kap 45 pluszos”. Így aztán „könnyű fizikai munkához azonban egyre szívesebben választanak idősebb középkorút”. Rudi Péter szerint azért, mert: „Ennek több oka is van, az egyik az, hogy a monotónia tűrésük, a precizitásuk, a munkabírásuk, a lojalitásuk az sokkal jobb, mint a fiatalabb korosztályoké, illetve ők már nem akarnak karriert építeni, ők munkát akarnak végezni, ők pénzt akarnak keresni, ezért egészen másként állnak a munkához”.

Ezzel a felszínen különben egészen biztosan egyet lehet érteni, mert a látszat kétségtelenül ez. Azonban van egy olyan üzenete is, hogy 45 felett felejtsd el, hogy még lehet bárminemű karriered, és örülj, hogy dobozokat pakolhatsz egyáltalán. Alkalmasint kihasználva persze azt is, hogy ez a korosztály még nem egy esetben kénytelen a család fiatalabb generációit támogatni. Így tényleg szinte bármit elvállal a gyermekei, netán az unokái miatt. Nem egy esetben azt is elviselve, ha velük mossák, illetve mosatják fel a padlót. Valójában tehát ebben az esetben sem arról van szó, hogy milyen nagyon jó az idősebbeknek, hanem éppen az ellenkezőjéről. Valójában a parkolópályára kényszerítettektől még azt is elvárják, hogy megtapsolják ezt a kialakult helyzetet. Ahogy a még idősebbek esetében is. Akiket a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek keretében szólítanak be a munkaerő-piacra. A hazai viszonyok nagyobb dicsőségére.

Andrew_s