Connect with us

Kerítésen innen

Közvélemény-kutató cég vezetője, diplomás szociológus támadt ököllel Szentendrén egy anyukára?

Megosztás

Szentendrén, a Bükkös-patak partján, az Adria étterem és a Duna közötti szakaszon történt az eset, amely során szóváltásba keveredett egy gyermekeivel kutyát sétáltató nő, és egy középkorú biciklis férfi. A férfi majdnem elütötte a hölgy egyik gyermekét, az anyuka érthető okokból sérelmezte ezt. A férfi a magyarázkodás helyett ököllel homlokon ütötte az anyukát úgy, hogy végül mindketten a patak medrében kötöttek ki.

Megosztás

Szentendrén, a Bükkös-patak partján, az Adria étterem és a Duna közötti szakaszon történt az eset, amely során szóváltásba keveredett egy gyermekeivel kutyát sétáltató nő, és egy középkorú biciklis férfi. A férfi majdnem elütötte a hölgy egyik gyermekét, az anyuka érthető okokból sérelmezte ezt. A férfi a magyarázkodás helyett ököllel homlokon ütötte az anyukát úgy, hogy végül mindketten a patak medrében kötöttek ki.

Felkorbácsolt indulatok….

pénteken délután három óra környékén történt az eset, a Ripostnak sikerült elérnie az incidens egyik szemtanúját, aki megrázó dolgokat mesélt az ügyről.

„A Duna-part felől érkezett a 45 év körüli biciklis, amikor odaért a családhoz, az egyik kisgyermek kicsit kilépett elé, és hajszálon múlt, hogy nem ütötte el. Ez mind azért történt, mert nem csengetett, nem lassított és nekik hátulról jött a kerékpáros. A nő rákiáltott a hapsira, hogy: „Nem tud vigyázni? Elüti a gyereket”

– kezdte beszámolóját a szemtanú.

Erre a fickó leszállt a bicikliről, odament a hölgyhöz, és ököllel behúzott neki egy akkorát szó nélkül, hogy a nő beesett az árokba. Volt annyi lélekjelenléte, hogy közben megfogta a pólóját a férfinek a nyakánál és magával rántotta. A férfi sárga pólója el is szakadt, és miközben legurultak a meredek domboldalon, a férfi még többször is megütötte közben a nőt. Pillanatok alatt történt minden

– tette hozzá a szemtanú, aki elárulta azt is, hogy a nő mindegyik gyermeke sírt a megrázó jelenetek láttán és közben kiabáltak, hogy „Anyu, anyu”.

Menekülőre fogta volna….

A férfi el akarta hagyni a helyszínt a verekedés után, azonban a hölgynek szerencséjére oda jött még két férfi segíteni, akik szintén végig nézték az erőszakos szóváltást.

A nőnek diónagyságú pukli nőtt a homlokán, ahova a férfi ököllel odacsapott. A sérült nő fogta a biciklivázát is, hogy addig ne tudjon elmenni, a másik kezével pedig közben már hívta a rendőröket. Később a férje is megérkezett a helyszínre, úgyhogy esélye sem volt a kerékpárosnak, hogy elhagyja a helyszínt

– fejtette ki a történet folytatását a portálnak nyilatkozó, aki a férfitől való félelem miatt nem szerette volna vállalni a nevét.

A rendőrség szerint…

A férfit a helyszínen előállították a rendőrök, jelenleg a Szentendrei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán garázdaság miatt van folyamatban büntetőeljárás ellene. Kollégáink jelenleg is vizsgálják a történtek körülményeit

– tájékoztatta a lapot a rendőrség.

Ki az elkövető?

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő közösségi oldalán hétfőn jelent meg a poszt:

„Szentendrén egy biciklis férfi miután majdnem elgázolt egy kisgyereket többször megütötte a gyerek anyukáját, mert a hölgy rászólt, jobban figyeljen.

A férfi állítólag egy neves közvélemény-kutató cég vezetője és diplomás szociológus.

Tisztelem az édesanyát, hogy kiállt az igazáért és szembeszállt a bántalmazó férfival. Tisztelem az ott levő segítőket akik a helyszínen tartották a támadót. És egy szánalmas senkinek tartom a “férfit” aki nyilván meg volt győződve valahogyan megússza az ügyet.

Meggyőződésem hamarosan kiderül ki ő és remélem napi szinten látni, érezni fogja azt a megvetést amit minden jóérzésű ember részéről “megérdemel”…”

Friss híreink!

Szerző