Bulvár
Kriza Ákos nem sajtónyilvános és ellentmondásos visszalépése
Kriza Ákos Miskolc fideszes polgármestere pénteken váratlanul bejelentette: mégsem indul az őszi önkormányzati választásokon, s döntését azzal indokolta, hogy tíz éve egy rosszindulatú betegséggel küzd.
Gondoskodott az utódlásról….
Tájékoztattam a Fidesz elnökségét arról, hogy nem vállalom egy újabb ciklusra a város vezetését. Nem azért, mintha nem lenne vízióm, de az egészségemmel kapcsolatos helyzet felelősséggel nem enged még egy ciklusra előre gondolkozni. Azt javasoltam, hogy Alakszai Zoltánt, aki 5 éve mellettem dolgozik, aki ismeri a várost, a lehetőségeit, a jövőképét, ő legyen a Fidesz polgármesterjelöltje
Jelöltként maga helyett Alakszai Zoltánt, a város jelenlegi jegyzőjét ajánlotta, aki korábbi kabinetfőnöke volt és azzal híresült el, hogy a kormánypártnak kedvezve rajzolta át a város lélekszámvesztése miatt újratervezett választási határokat,
Ami miatt a bíróság is kifogást emelt, s új eljárásra kötelezte a törvényesség őrét.
Kósa, Csöbör ott voltak és sokatmondóan hallgattak
A visszalépést bejelentő sajtótájékoztatón Kriza Ákoson és Alaxai Zoltánon kívül jelen volt Kósa Lajos és Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő is, de a döntésről a szűkszavú bejelentésen kívül semmit nem lehetett megtudni, az újságírók nem kérdezhettek.
Kósa szűkszavúan annyit jegyzett meg az üggyel kapcsolatban, hogy
Kriza Ákos nagyon jó barát, kolléga, harcostárs, polgármester. Minden jót kívánok neki a továbbiakra
A jelenlegi polgármester visszavonulása azért meglepő,
mert július közepén Kriza Ákos maga jelentette be, hogy elindul, és bemutatta csapata tagjait, vagyis a körzetek képviselőjelöltjeit is. A minap.hu tudósítása szerint úgy fogalmazott:
„megvan a polgármester-jelöltünk, már most bemutattuk az önkormányzati képviselőjelöltjeinket, van programunk, és világos jövőképpel állunk a miskolciak elé. Véleményem szerint, ha ezek közül egy is hiányzik valakinél, akkor az már politikai kalandorságnak minősül”.
Az ellenzék közös polgármesterének, Veres Pálnak, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójának eddig is jók voltak az esélyei a poszt elnyerésére, Kriza visszalépésével azonban ezek jelentősen megnőttek. A pedagógus népszerűsége még a kormánypárti szavazók között is erős, s eddig nem tudtak rajta fogást találni. Alaxai Zoltán Krizánál jóval kevésbé ismert, egyik helybéli informátorunk szerint „pehelysúlyú versenyző”, s ringbe küldésével a Fidesz gyakorlatilag lemondott Miskolcról.
Kriza-búcsú
„….nagyon szép volt 9 évig a miskolciakat szolgálni. (…) Nincs is szebb egy vezetőnek, mint amikor azt érzi, hogy kétszer is mögötte volt egy város, hogy rábízták a település vezetését.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
Orbán András Lajos
2019.08.09 16:03 at 16:03
Kérdés a miskolciak hogyan vélekednek a GYÜTTMENT polgijukról !!!