L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok

Tömegével vannak funkcionálisan analfabéta felnőttek

– Lát-e esélyt arra, hogy változzon az a miliő, amelyben magyar emberek tízezrei élnek a térség falvaiban?

– A legbénítóbb számomra a felnőtt generációt látni. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan történhetett meg, hogy az oktatás ennyire érintetlenül hagyta őket, és a család sem adott olyan muníciót, amelyből csak egy kicsivel kiszámíthatóbb, jobb életet tudtak volna teremteni maguknak. Tömegével vannak funkcionálisan analfabéta felnőttek, a felelős tervezés képességének teljes hiányával. A világ – a maga történéseivel – messze van tőlük, szubkultúrák sajátos hatásai formálják őket. A túlélési stratégiák, amiket kifejlesztettek, nem az integráció irányába mutatnak. Elpazarolt életeket látok, felnőtteket, akikből bármi lehetett volna. De nem lett.

– Mit lehetne tenni?

– A felnőttekkel már keveset. De a fiatalokat, a gyerekeket nem lenne szabad elveszítenünk. Őket fejleszteni, tudással, olvasási kultúrával felvértezni, kulturális élmények sokaságához juttatni, és közben a szüleikkel elérni, hogy ehhez legalább elfogadó hátteret adjanak. Ez is generációs feladat, amit legalább húsz éven át végezni kellene.

Óriási az oktatási szegregáció

– Ön többször is olyan osztályokról beszélt, amelyeknek padjaiban kizárólag barna gyermekek ülnek. Ennyire jelen van a szegregáció a mindennapokban?

– Az oktatási szegregáció sosem volt olyan mértékű Magyarországon, mint most. A korábbi, spontán települési szegregációk mellé felzárkóztak – a szabad iskolaválasztás mentén – leginkább az egyházi, de van, ahol az állami iskolák, a maguk szegregáló hatásával. Ma, ahol egy településen van legalább két általános iskola, abból az egyik szinte bizonyosan szegregált, vagy szegregálódó. A hatás pedig nagyon gyors. Pár év alatt polarizálódik a társadalom az iskolák közötti leképezésben. Egy szegregált iskola pedig nem képes változást hozni. A pedagógusok eszköztelenekké válnak a begyűrűző problémákkal szemben, a központi elvárások súlya elviselhetetlen. A szegénység, a másfajta szocializáció öngerjesztő hatású folyamatokat eredményez. Integrációs képességeket elsajátítani itt nem lehet. A többségi társadalom mintáját az osztályteremben egy kiégett, eszköztelen pedagógusnak kellene adni. Képtelenség. A kortárs hatások a gyerekek között nem pozitívak. Innen nincs kiút. A szegregált oktatás csak fokozza az amúgy is nehéz problémát. Én az integrált oktatás híve vagyok. Ezekben az iskolákban a folyamatok visszafordítása már nagyon nehéz lesz. Másfajta pedagógiai kultúra, rengeteg segítő szakember, és az oktatást támogató szociális munka nélkül lehetetlen.

Vannak kivételek is

– A közelmúltban olvastam Hardi Titusz atyával, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatójával készített interjút. Az atya megható mondatokat mondott az egyetlen pannonhalmi roma diákról, Ötvös Pistiről. A hencidai fiatalember, az Ön munkájának az eredményeként érettségizhetett, s készülhet Párizsban az egyetemi felvételire. Lesznek- e követői Ötvös Pistinek?

– Pisti nagyon szép története az Igazgyöngynek. Meg azt hiszem, az összefogásnak is, amivel ő idáig jutott. Pontosan látom, hány ember munkája, támogatása van ebben. Ha ez nincs, akkor Pisti maradt volna otthon, és bedarálta volna a nyomorúság, mint sok társát. Pedig vannak tehetségesek közöttük – sokan. De rengeteg tényező dolgozik az ellen, hogy ők kiteljesedhessenek. Ezek ellen a tényezők ellen harcolni embert próbáló feladat. Neki is, és a segítőknek is. Ma ezt a rendszer nem vállalja. Azért van kevés ilyen sztori, mert kevés csapat tud úgy összeállni egy gyerek mellett, mint ahogy mi Pisti mellett álltunk, és állunk. Nyilván szeretnénk több gyereket idáig, és még tovább kísérni. De nem ez az út hozhat változást, hanem a rendszer átalakítása, amelyben tömegesen kaphatnak esélyt a szegénységben élő gyerekek.

Közmunka és környéke

– A közösségi oldalán megdöbbentő képeket láthatunk arról, milyen körülmények között tengődnek a térségben az emberek, javarészt romák. Mit gondol a közmunkáról? Igazak-e azok az állítások, hogy a kormány programjában részvevők egy jelentős része visszatalál a munka világába?

– Ezt az állítást határozottan cáfolom. Amit én látok, az nem visszavezetés, sokkal inkább helyhez kötés, vegetálás, egy olyan jövedelemmel, ami nem elég a megélhetéshez, olyan tanfolyamokkal, amelyek nem adnak munkaerő-piaci szempontból használható tudást. Ez távlat, előrelépés nélküli időtöltés, ami nem alkalmas arra, hogy alkalmi- és feketemunkán szocializálódott embereknél a munkavállalói kompetenciákat megfelelő szintre hozza. Aki közmunka után elhelyezkedett, az biztosan nem innen vette a muníciót hozzá, hanem már alapból megvolt neki.

– Egy szociális szakembertől olvastam: gyerekeket kérdeztek, hogy milyen foglalkozást szeretnének választani, ha felnőnek. Többségük azt válaszolta, közmunkás akar lenni. Tényleg csak ez a perspektíva a leszakadó térségekben élők számára?

– Igen, a gyerekek a közmunkára mint foglalkozásra tekintenek, és mivel nem kell megfeszített munkát végezni hozzá, sok helyen az aláírás, a jelenlét a legfontosabb elem benne, így vonzó is számukra. Egy leszakadó térségben nem sok település büszkélkedhet olyan munkalehetőséggel, amely a gyerekeket arra ösztönözné, hogy szakmát tanuljanak, majd megfelelő fizetésért elhelyezkedhetnek. Nincsenek ilyenek, a beruházások – ha vannak is – nem munkahelyteremtő jellegűek. Aki itt marad, és nincs szakképzettsége, annak marad a közmunka, vagy a kriminalizálódás.

– Mit gondol a tankötelezettségi korhatár 16 évre történő leszállításáról? Saját munkájában mit jelent ez?

– Óriási hibának tartom. Most tömegével vannak a falvakban olyan gyerekek, akik alapkészség-hiányosan, szakma nélkül várják otthon, hogy a közmunkába belenőjenek. A hídprogram sem segít. Számomra a 16 évesen kikerülő gyerek ugyanaz a kategória, mint a magántanulóvá váló, vagy lemorzsolódó. Nem kész, hanem félbehagyott. A 16 éves tankötelezettség nem más, mint az állam felelősségének átruházása egy olyan társadalmi csoportra, akiknek a gyerekeivel az oktatási rendszer kudarcot vallott. Minden szempontból óriási hiba, főleg nemzetgazdasági szempontból.

Katt ide a cikk folytatásáért