L. Ritók Nóra: elpazarolt életeket látok

Nők a mélyszegénységben

– Mit jelent ma nőnek lenni a szegregátumban? Hogyan látja a lányok, asszonyok helyzetét a mélyszegénységben élő térségekben? Van esélyük arra, hogy megtanuljanak tiszta szívből mosolyogni, nevetni?

– Sajnos, a lányok előtt továbbra is a „karriertörténet” jellemző. Sokan befejezik közülük a 16. évük betöltése után az iskolát, és szakképesítés nélkül, a szokások adta keretek között, már az is óriási eredménynek számít, ha nem 18 év alatt szülnek. Ezen a téren is több pontú beavatkozás szükséges. A tanulás mellé a családi átörökítés és a szegénység hatásainak kezelését is be kell emelni. Az anyjuk sorsának ismétlése erős. Ez a minta megy át a családtervezésben, gyereknevelésben, viszonyulásokban, problémakezelésekben. Ezt (sem) lehet a szülők helyzetének ismerete, és az arra való ráhatás nélkül megoldani. Ha az üzenetet, a változást nem erősíti meg a család, a közösség, az oktatás önmagában semmit sem tehet.

– Ön egy civil szervezet vezetője. Mit jelent ma civilnek lenni Magyarországon?

– Egy olyan civil szervezet vezetőjének lenni, amely az állam működési hézagaiban, demokráciadeficittel érintett területeken dolgozik, nem egyszerű. Pláne nem, ha ezt az ember a nyilvánosság előtt végzi. Mert munkájával minden nap azt mutatja, hogy baj van, az állami sikerkommunikáció mellett, egy másik világ is létezik, ahol az állam sikertelen. A szakpolitikai kritika eltűnt. Ma csak pártpolitika van, amelynek az üzenete egyszerű: velünk, vagy ellenünk. Ha nem velünk vagy, ellenség vagy. Nem számíthatsz támogatásra. Ha más támogat (például külföldről), még inkább ellenség vagy. Nehéz most, mindenki próbálja túlélni. A civileknek is vannak túlélési technikáik, és ezek jellemzően nem összefogást erősítők.

Soros bérenc?

-–Miből élnek, dolgoznak? Tudom, a Soros Alapítványtól is kapnak támogatást. Soros-ügynöknek tartja magát?

– Az alapítvány öt közhasznú (állami) feladatot lát el. Az egyik oktatási: van egy alapfokú művészeti iskolánk. Ennek, mint minden OM számmal rendelkező intézménynek, állami támogatása van, és még erre a tanévre meghosszabbított velünk az EMMI egy kiegészítő támogatást is, köznevelési megállapodás keretében. Mindez a költségvetésünk harmadát jelenti. Az összes többire – még az oktatáshoz tartozó tanodára is – nekünk kell a forrást előteremteni, nem beszélve a szociális, munkahelyteremtő, közösségfejlesztő feladatok finanszírozásáról, a folyamatos fejlesztésekről. Céges és civil támogatások teszik ezt lehetővé. Szerencsére sokan segítenek bennünket. Vannak pályázatok is. Sajnos, az állami rendszeren keresztül elérhető uniós forrásokat nem tudjuk elérni, a pályázatainkat rendre elutasítják. Így maradnak a külföldi pályázatok. Többek között vannak OSI-s (Soros) pályázataink is. Ebből most van egy, amelyben a szociális munkához szükséges adománygyűjtésünk fejlesztése folyik, és egy másik, amelynek keretében figyelemkoncentrációt fejlesztő gyakorlatokból dolgozunk ki egy feladatbankot, alsós gyerekek számára. Ezek lennének ügynöki tevékenységek? Szerintem nem.

Foci itt, foci ott

– El tudja azt képzelni, hogy egyszer olyan miniszterelnöke lesz az országnak, akit a mélyszegénységben élők sorsa jobban érdekel, mint a magyar foci?

– A foci iránt sosem érdeklődtem különösebben. Azóta meg, mióta ennyit költenek rá, miközben máshol ezerszer fontosabb helye lenne, ami élhetőbbé tenné az országot, kifejezetten idegesít. Eddig nem volt olyan miniszterelnökünk, akinek a hobbijára ennyit költöttek volna…Igazából azt sem tudom, a korábbiaknak mi volt a hobbijuk. És talán az úgy volt jó. Aki egy ilyen posztra kerül, annak gondolkodását szerintem más szempontoknak kell meghatározniuk. Hogy miért nem jönnek a szegregátumokba politikusok? Mert nem akarnak szembesülni a hibákkal, a megoldatlan problémákkal. Ha mégis elmerészkednek, a látogatásaikat a rendszeren belül szervezik, ahol a helyi szereplő is meg akar felelni a „felülről” jött látogatónak. Így egy problémamentes képet mutat, eljátssza a „minden rendben” színjátékot, és reméli, hogy jutalom jár majd érte. Amit többnyire ma meg is kap, aki „jól viselkedett”.

– Olvastam, hogy január 19-én, a fővárosban nyílik meg kiállítás a képeiből. Hogyan jut mindenre ideje? Mikor szokott festeni? Különösen most, hogy december végén megszületett az első unokája, Andráska.

– A rajz és az írás egyfajta ventilálás nálam. Ezzel teszem rendbe a lelkemet, ebből rakom össze magam újra és újra. Nem sok időm van rá, de próbálok azért kicsit szánni erre is. De ennél még fontosabb a család, a biztos háttér. A férjemmel 37 éve élünk együtt, két gyermekünk van, és most született meg az első unokánk. Mindenki azt mondta, nagyszerű érzés… és ezt meg tudom erősíteni. Öröm látni a lányunkat anyaszerepben, a piciért meg rajongunk máris, pedig még csak három hetes. Nagyon értékes számomra minden perc, amit velük tölthetek.