L. Ritók Nóra pedagógus, a gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik. A szakember a Szeretlek Magyarország online oldalnak beszélt a koronavírus járvány oktatásban játszott szerepéről.

Mihez kezdtünk volna, ha valóban terjedni kezd a járvány?

A szakember elmondta, a megbetegedéseket szerencsésen megúszták, legalábbis azokban a falvakban, ahol dolgoznak, senkiről nem tudnak, aki elkapta volna. Karanténról hallottak, közel a román határ, de fertőzésről nem:

- Hirdetés -

“Ez óriási megkönnyebbülés, fogalmam sincs, . Az intézkedések hatásait viszont azonnal érezni kezdtük. Az első két hét volt ebből a szempontból a legrázósabb, főleg azért, mert nagyon zavarosan terjedtek az információk. A családok, akikkel kapcsolatban vagyunk, nehezen tudnak különbséget tenni az igaz és hamis állítások, a valós és az álhírek között. Emiatt rengeteg hergelő, pánikot keltő hírt véltek valósnak, ami nem segített nekünk abban, hogy uralni tudjuk a helyzetet.”

Sok tényező nehezítette a helyzetet,

rögtön első körben az is, hogy az iskolák bezárásával otthon maradtak a gyerekek. Ezeknél a családoknál az iskolai étkezés létfontosságú a túlélés szempontjából:

” Az első pár napban még az se volt tiszta, hogy lesz ezután az ebéd, kiszállítják-e, kell-e ételhordó, stb. Nagy zavart okozott az is, amikor a kisebbségi önkormányzatok elkezdtek kríziscsomagokat osztani, mert utána jött egy központi rendelkezés, hogy az erre fordított pénzek a működésre vannak, és nem segélyezésre. Ez megint csak felpaprikázta a kedélyeket, a roma önkormányzatok között is indulatos vitákat okozott. Közben ne felejtsük el, hogy a közmédiában folyamatosan az hangzott el, hogy az önkormányzatoknak mindent meg kell oldaniuk, forduljanak hozzájuk az emberek a gondjaikkal. Ezt persze készpénznek vették a nehéz helyzetben élők, csak azt nem látták át, hogy az egyes települések anyagi helyzete nem azonos.”

L. Ritók alapítványa első lépésként fertőtlenítőszereket szerzett be

“Persze nekünk is plusz forrásokat kellett előteremtenünk, hiszen a sokszorosára nőttek a járványhelyzet miatt a kiadásaink. Van olyan településünk, ahol önmagában erre több mint 6 millió forintot költöttünk. Első körben a korábbi, nem címkézett céges támogatásokból csoportosítottunk át, amit például nyári táboroztatásra költöttünk volna eredetileg. Azzal, hogy az első pillanattól kezdve kommunikáltuk a helyzetet, szerencsére nagyon sok embert meg tudtunk szólítani, akik szolidárisak voltak.”

Fehér, szürke és feketemunka

Kitért arra is, a munkahelyek megszűnése mennyire érintette a környéken élőket:

“Ebben a térségben munkát leginkább a közszféra ad, tehát vagy az intézményrendszer, vagy a közmunkaprogram. Esetleg még a nagy- és kiskereskedelem. Aki nem tartozik a fenti körbe és dolgozik, az messzebbre jár, többnyire feketemunkában, vagy alkalmi bejelentéssel. Nagyjából a harmadik héten tapasztaltuk, hogy leálltak ezek a munkalehetőségek, és akiket addig szervezetten vittek például építkezésekre, onnantól otthon voltak.”

Az iskola bezárás utáni napokban aztán az iskolák felmérték a digitális eszközállományt a családokban. A helyzet első ránézésre nem tűnt olyan rossznak, mivel okostelefon gyakorlatilag mindenhol van már:

“A fogyasztói társadalom és a XXI. század hatása, hogy még a legszegényebb rétegekben is része lett a mindennapi életnek. Ezzel az iskolák meg is könnyebbültek, hiszen statisztikailag úgy tűnt, mindenkit el tudnak érni. Csakhogy a gyakorlatban nem így történt, mivel a digitális szakadék nem csak az eszközöktől függ, hanem attól a tudástól is, ami szükséges ezeknek a használatához.” /……. / ” Arra viszont, hogy kikeressék a feladatot az iskola oldaláról, letöltsék, kidolgozzák, majd visszaküldjék, a legtöbb családban nincsen tudás. A KRÉTA rendszer eléréséről, vagy az e-naplóról, amit egyébként már itt is használnak az iskolák, ne is beszéljünk.”

Papíralapú digitális oktatás, azaz fából vaskarika

Gondot tovább növelte, hogy általában egy telefon van a családban, azt az apa gyakran elvitte a közmunkára, több gyerek esetén pedig eleve semmiképp nem jutott volna mindenkinek. Így nem maradt más, mint a papíralapú kiküldés:

“Az állami iskolák többnyire az étkeztetéshez kapcsolták, tehát amikor a gyerek ebédjéért mentek, megkapták mellé a feladatlapokat is. Amelyik településen nincs iskola, csak máshova bejárók, oda egy héten egyszer kivitte valaki, majd a következő héten összeszedte. Azokban a családokban, ahol a szülői háttér adott arra, hogy napirenddel, szabályok felállításával rávegyék a gyerekeket a tanulásra, ott valamennyire működött a történet.”

Hallott egy adatot, ami szerint a kormányzat 20%-ra teszi az oktatásba be nem kapcsolódók arányát, de tart tőle, hogy a szegregált iskolákban a valós szám jóval magasabb:

” Ez az egész helyzet mindennél jobban rávilágított, mekkora szakadék van ma az oktatásban, és mennyire nem képes az iskola az esélykiegyenlítő funkció betöltésére. Amíg egy jobb társadalmi státuszú gyerekeket tanító intézményben gond nélkül tartottak online órákat a tanárok, ismeretátadással, feleltetéssel és dolgozatírással együtt, a másik véglet heti egyszer kapta meg papíron a feladatokat, és itt már az is teljesítménynek számított, ha valaki valamit visszaküldött.”

Az eszköz nem minden

Az alapítványuknál egyébként 140 digitális eszközt tudtak szerezni, tableteket és laptopokat vegyesen. Ezeket egyrészt azok kapták, akik vagy ösztöndíjasaik, vagy úgy gondolták, hogy a szülői hátterük adott ahhoz, hogy szintet lépnek, ha kapcsolódnak a digitális oktatáshoz:

” Sajnos itt kiderült, az eszköz nem minden. Előfordult, hogy eltörték, mert odaadták a kisebb gyerekeknek, vagy az internetet fogyasztották le pillanatok alatt a felnőtt tartalmak letöltésével, amiben találtunk horrorfilmeket, pornót is. Vagy éppen kivették a SIM-kártyát, mert rájöttek, hogy a mobiljukba átrakva telefonálni is tudnak vele. Volt olyan család, ahol 16 ezer forintos számlát csináltak így, és nem tanuláshoz kapcsolódó telefonálással.” /….. / “A mostani helyzet világosan mutatja, hogy a leszakadó térségek szegregálódó vagy szegregált iskoláiban ezt nem tudták megfelelően fejleszteni. Így nem volt mire építeni a távoktatásban.”

Azonban a digitális eszközökkel együtt tanulva meglátták, milyen óriási lehetőség nyílhat arra, hogy felnőttet és gyereket egyszerre fejlesszék. Egyrészt a digitális ismeretek terén, másrészt alapkészségekben is:

“A dolognak ez a része annyira sikeres volt, hogy a járvány után is szeretnénk folytatni. Mindig azt szoktam mondani, hogy egy generáción keresztül egyszerre kellene foglalkozni a gyerekekkel és a felnőttekkel ahhoz, hogy változást érjünk el. Most pedig adódott erre egy kényszer szülte nagy lehetőség.”

Minden L. Ritók Nóráról a Városi Kurírban

L .Ritók

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét