Connect with us

Kerítésen innen

Lakásbérlési kisokos – Ma kiderül, kit hová vettek fel, de hogy hol lakik majd, az rejtély

Megosztás

Nem egyszerű dolog a lakásbérlés, különösen nem „szezonban”, azaz nem sokkal az iskolaév indulása előtt.

lakásbérlés,
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Ma végre lehull a lepel és minden jelentkező megtudja, sikerült-e élete álmának első lépcsőfokára lépnie, azaz felvették-e a felsőoktatásba. Itt is igaz azonban a régi mondás, nincsen öröm üröm nélkül, hiszen ha eddig nem gondoskodott róla, most már nagyon nehezen juthat elfogadható áron fedélhez a feje fölé. Már ma estétől az egekbe szöknek a lakásbérlés árai. Ha valami csoda folytán mégis rátalál az „igazira”, az alábbiakra figyeljen!

Lakásbérleti kisokos

1. Nézzük meg az ingatlant szerződéskötés előtt!

A bérleményt mindig személyesen nézzük meg, és győződjünk meg annak állapotáról még a szerződéskötés előtt. Soha ne érjük be a hirdetésben látott képekkel! Még akkor is megéri a fáradságot, ha a tőlünk kétszáz kilométerre tanuló gyerekünk részére keresünk lakást. Ha ezt nem tesszük meg, könnyen előfordulhat, hogy csak az aláírás után szembesülünk azzal, hogy az ingatlan nem felel meg a leírtaknak. Utólag pedig már nem hivatkozhatunk arra, hogy túl magas a bérleti díj.

2. Csak írásban szerződjünk

Nem elég a szóbeli megállapodás a lakásbérlésről, vagy a kockás papírra írt szerződésféleség! Megfelelő szerződés nélkül nemcsak a bérlő, hanem a tulajdonos is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, például, ha nem fizet vagy nem hajlandó kiköltözni a bérlő az ingatlanból. Az adófizetés elkerülése érdekében sokan trükköznek, de többszörösen pórul járhat az, aki írásbeli szerződés nélkül vagy a valós bérleti díjnál alacsonyabb összeget ír bele a szerződésbe. Mindig írásban – a jogokat és kötelezettségeket pontosan, a valós helyzetnek megfelelően rögzítve – kell szerződni. Ez azért is fontos, mert a lakásbérleti szerződés érvényesen csak írásban jöhet létre.

3. Bízzuk a szerződést szakemberre!

A házilag gyártott szerződések sok visszaélésre és vitára adhatnak okot, hiszen a felek jellemzően nem ismerik részletekbe menően a polgári törvénykönyvet vagy a lakástörvényt, és nincsenek tisztában a jogaikkal. Ha biztosra akarunk menni, akkor forduljunk ügyvédhez vagy közjegyzőhöz. A közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés – vagy a bérlő által közjegyzőnél tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat – alapján ráadásul, ha a bérlő nem fizet vagy elmarad a díjakkal, közvetlenül végrehajtható a lejárt követelés, behajtható a tartozás, kiköltöztethető a bérlő. A jogszerű szerződés ugyanakkor a bérlőt is védi, hiszen a bérbeadó nem követelhet a rögzítettnél magasabb bérleti díjat tőle, illetve azt nem követelheti idő előtt, és nem rakhatja ki indokolatlanul a lakásból.

4. A szerződés időtartamát rögzíteni kell!

Fontos, hogy pontosan rögzítsük a bérleti szerződés időtartamát, és ne keverjük össze a határozott idejű szerződést a határozatlannal. Ennek elsősorban a szerződés megszűnésénél van jelentősége. A határozott idejű szerződés később határozatlan idejűre módosítható, illetve ez fordítva is igaz. Ehhez azonban a szerződés lejárta után mindenképpen szerződésmódosítás szükséges, ugyanis ingatlan esetében a határozott idejű szerződés automatikusan nem alakul át határozatlanra.

Mi időben szóltunk!

5. Ne felejtsük ki a szerződésből a fizetés módját!

A bérlő a lakbért a szerződésben meghatározott összegben és időpontban köteles megfizetni. Ha nem rendelkezünk erről másképp, akkor a bérlő a lakbért havonta előre egy összegben, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles megfizetni. Érdemes a szerződésbe beleírni azt is, készpénzben vagy átutalással egyenlíti-e ki a bérleti díjat. Készpénzes fizetés esetén tanácsos az átvételi elismervényeket aláíratni a bérbeadóval az aktuális havi díjak kiegyenlítéséről.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük