Kerítésen innen
Lánczi Tamás a legolcsóbb irodát egy Gellért-hegyi villában találta, így lecsapott rá
Biztosan fals információk szövevényes pókhálójába kerültem, de feltehetően ostobán haltam volna meg, ha Lánczi Tamás havi 5 milliónkért szuverenitást védő közszolga fel nem világosít, hogy Budapesten nem a külső kerületek valamelyikének kissé elhanyagolt épületei között kell keresgélnek, ha olcsóbb bérleményt keresek magamnak, hanem a Gellért-hegyen.
…és, ha Ő mondja, akkor biztosan úgy van, miért lódítana….?
A legolcsóbb irodát kerestük
– így reagált Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Tusnádfürdőn szenvtelen arccal, amikor az RTL Híradó arról kérdezte, miért egy Gellért-hegyi villát bérelnek munkatársaiknak. Ez a tény persze nem úgy derült ki, hogy fent nevezett vezető temérdek megszólalásai egyikében elmondta, hanem két hete Hadházy Ákos országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylése nyomán.
Az irodákat évi csaknem 60 millió forintért bérlik.
Lánczi Tamástól Tusnádfürdőn a Telex riportere után az RTL Híradó is interjút kért és láss csodát, kapott is.
RTL Klub? Ja jó persze még az RTL… a hidra másik feje, na nézzük!
– kezdett bele a Magyarország szuverenitásáért felelős közpénzből működő szervezet feje. Azért a Híradó megkérdezte tőle, mit jelent a megjegyzése.
Mindig ugyanazok a kérdések szoktak jönni a sajtónak egy bizonyos területéről.
Lebbenjen a függöny….
Az RTL Híradó szerette volna megtudni, hogy eddig miért volt titok, hogy hol, és mennyiért bérel irodát a hivatal.
Először is kell egy iroda, mert a munkatársaknak le kell ülni. Megkerestük a legolcsóbbat. A piacon jelenleg elérhetőket és ez volt a legolcsóbb
– mondta erről Lánczi. Arra kérdésre pedig, hogy mi az oka annak, hogyha ezzel kapcsolatban kérdéseket kapnak az RTL-től, akkor hetekig nem érkezik válasz, így felelt:
hát mert kint van. Nyilvános a szerződés. Az ár ott van benne.
A hivatal nem hatóság, de bármelyik szervezettől bekérhetnek adatokat, átvizsgálhatják azokat, majd ez alapján jelentést írhatnak, és azt nyilvánosságra hozhatják. Az érintett szervezeteket nem büntethetik meg. Lánczi Tamás azt mondta, vannak olyan civil szervezetek, amelyek működése szerinte átláthatatlan. A korrupció ellen és az átláthatóságért dolgozó Transparency International nemzetközi civil szervezet magyarországi irodája például a hivatalvezető szerint megtagadja az együttműködést.
Azok a jogszabályi keretek, amelyek eddig megszülettek azok jók, de nem elégségesek. Az átláthatóság a növeléséhez újabb szabályokat kell majd nagy valószínűséggel hozni, mert már most látszik, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek például kerek perec megtagadják a magyar állam egyik hivatalos szerével való együttműködést
– panaszkodott az RTL Híradónak Lánczi.
Teljes mértékben kielégülne ez a kíváncsiság hogyha az éves beszámolóinkat elolvasná, illetve hogyha a honlapunkon a különböző közleményeket, tájékoztatókat, hírleveleket nyomon követné
– ezt reagálta minderre Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, aki szerint egyszerűen szúrják a hatalom szemét, ezért szeretné őket lejáratni a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Friss
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában