Kerítésen innen
Lattmann Tamás: no de leghűbb ügyész úr, ezzel a másodéves joghallgatót úgy vágjuk ki a BJ vizsgáról, hogy csak úgy csörömpöl..
Lattmann Tamás jogász szakterülete a nemzetközi és európai jog, a címben szereplő pikírt felszólamlással véleményezte, hogy Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt indított nyomozás okán.
Az a fránya telefon….
A Legfőbb Ügyészség sajtóközleményének adatai szerint a történtekről annyit tudni, hogy Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett egy férfi mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a férfi kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont aztán többszöri kérésre sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a férfi is követte. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.
„Ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas. A 100 000 forintot meghaladó értékű telefon – rendőri intézkedés után – működőképesen került vissza a sértetthez”
– áll a közleményben. Azért, hogy a további részleteket tisztázhassák és a büntetőeljárást Magyarral szemben lefolytathassák, fel kell függeszteni a mentelmi jogát, ezért indítványozta ezt Polt az Európai Parlament elnökénél.
Magyar Péter Facebookon reagált:
„Az ügyészség kezdeményezi az európai parlamenti mentelmi jogom felfüggesztését. Milyen gyors és »hatékony« tud lenni a Fideszt alapító Polt Péter… Tónival mi a szitu, legfőbb ügyész elvtárs?”
Csak úgy….
2024 szeptemberében írtuk: emlékeznek mekkora rössel írtak arról a kormányhoz egészen közel álló portálok, Megafon-megszólalók és ezek nyomán hívőik arról, hogy Magyar Péter illuminált állapotban miket „művelt” a budapesti Ötkert névre keresztelt műintézményben?
Papír van róla, hogy hazudtak!
„Eddig minden pert megnyertünk az ócska, hazug kormánypropaganda ellen. A megyei lapoknak (Mediaworks) például ezt a helyreigazítást kell megjelentetniük. Felkészül a tv2, a “köz”média, a hírtv, az origo, a mandiner, a ripost, a bors, stb.”
-írta a megvádolt közösségi oldalán.
- “valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy Magyar Péter az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen perverz beszólásokkal alázta a tinilányokat, kiskorú lányoknak obszcén, sőt perverznek mondható ajánlatokat tett, és úgy beszélt kiskorú lányokkal, mint aki a lányokat valamiféle „szextárgynak” gondolja, valamint beszólásokkal alázta a kiskorú lányokat.
- Valótlanul állítottuk és híreszteltük továbbá, hogy Magyar Péter a nevezett budapesti belvárosi szórakozóhelyen az egyik kiskorú lány édesapját megfenyegette, hogy majd a testőrei elintézik.
- Valótlanul állítottuk és híreszteltük továbbá, hogy Magyar Péter a nevezett belvárosi szórakozóhelyen az egyik kiskorú lánynak azt mondta, hogy „örülj, ha szétteheted nekem a lábad”, illetve azt a kijelentést tette, hogy „szeretem a friss húst”, utalva ezzel arra, hogy kiskorú lányokkal kíván szexuális kapcsolatot létesíteni.”
Sajtó-helyreigazításra és perköltséggel együtt összesen egymillió forint megfizetésére kötelezte a Zalaegerszegi Törvényszék a Zaol.hu című zalaegerszegi lapot kiadó Mediaworksöt, mert a lapban valótlanságokat terjesztettek Magyar Péterről, amikor az ötkertes buliról írtak.
Az ítélet alapján a Zaol.hu-nak az eredeti cikk címe alatt, az eredeti tartalom előtt ugyanott és ugyanúgy helyreigazítást kell megjelentetni addig, amíg a cikk elérhető, de legalább 30 (harminc) napon keresztül.
A bíróság
arra kötelezte a Mediaworksöt, hogy 2320 eurót, vagyis nagyjából 925 ezer forintot fizessen Magyarnak, 37 900 forint perköltséget a bíróságnak, és 36 ezer forint illetéket a NAV-nak. Az augusztus 30-i döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni a Pécsi Ítélőtáblánál, a fellebbező fél kérhet tárgyalást is.
Cikkünk megjelenésének időpontjában a helyreigazítás még nem jelent meg, ezért kerestük a Zaol.hu lapvezetését, hogy megtudjuk, mikor közlik a helyreigazítást, hogyan kommentálják az ítéletet, és a Mediaworksöt is, hogy a kiadó többi felületén is megjelennek-e hasonló helyreigazítást – írta a Telex.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is