Kerítésen innen
Lázár János elszégyellte magát
Tegnap írtuk meg, hogy a közmunkásokat letolvajozó Lázár János országgyűlési körzetében csődbe ment egy kisváros, Csanádpalota.
Gyorssegély
A kancelláriaminiszter néhány órával ezelőtt jelentette be, hogy a kormány gyorssegélyt ad a községnek, ahol már a gyerekek iskolai étkeztetése is veszélybe került.
„..egy vásárhelyi lakossági fórumon jelentette be, hogy a település megkapja a kért segítséget, méghozzá a Belügyminisztériumon és a Nemzetgazdasági Minisztériumon keresztül 72 millió forintot. (…) Ez a támogatás nagyságrendileg elég lehet arra, hogy Csanádpalota kimásszon a gödörből, és ami szintén fontos, a település így jó eséllyel nem veszíti el a 350 millió forintos, fejlesztésekre költhető Európai Uniós támogatását sem.” -tudósít a Makó Híradó.
Örülünk, hogy legalább valami fontos dolog is elintéződött a kormány kampányüzemmódjának köszönhetően, de azért ne feledjük, hogy úgy Lázár Jánosnak, mint az egész Fidesz-kormánynak és csókosainak milliószor több törlesztenivalója lenne a választók felé.
Idézzük ide tegnapi cikkünk egy részletét, amelyet mi is Mercs Erika közösségi oldaláról vettünk át:
„Ez a szerencsétlen falu csak egy újabb jelzés, egy a százból, sőt százszor százból, mert száz ilyen falut is találsz azonnal, hasonló problémákkal, meg száz ilyen hírt lényegében hetente erről az országról, ami ugyanilyen súlyú, ugyanilyen megdöbbentő, banális, szemérmetlen, felesleges, pimasz és undorító. Ebben élünk, mert érthetetlen módon az derült ki, hogyha néhány ponton változtatsz önkényesen a választási térképen, választási rendszeren, és néhány fontos poszton és törvényen, akkor 1,5,-2 millió, folyamatosan fanatizált rajongó kis túlzással akármeddig hatalmon tud tartani, főleg ha az ügyészséget, a bankokat, és minden egyebet is bebetonoztál. Mi meg ezt valamiért elfogadtuk, ránk erőltették, és egy csomó magyarnak ez megfelel, vagy azt hiszi, hogy megfelel- fejeződik be Mercs Erika posztja amit a Sárga Lap facebook csoport oldalán találtunk.”
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
Herczegfalvi György
2018.02.01 11:33 at 11:33
Én csak keresem, hogy hol „elszégyellte magát”? Mert rohadtul nem jellemző ezekre,meg nem találok erre még utalást sem. Az meg, hogy a közpénzt osztják a megfelelő helyre természetes, hiszen erre esküdtek, vagy nem?
Karcsibá!
2018.02.01 11:38 at 11:38
Ebből a „kormányból” teljesen kiveszett a szolidaritás mellett a szégyenérzet is! Itt tarunk ,hogy nekünk kell szégyenkeznünk a maffia-kormány miatt!!
Pasinszki
2018.02.01 16:25 at 16:25
Elszégyenlte magát? A Fidesz-tagság egyik föltétele, hogy a jelölt a szégyenérzetet ne ismerje. Itt valami más történhetett.